
Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél
Viszonylag keveset hallani olyasmiről, hogy híres embereket internetes csalóknak sikerült behálózniuk, ezáltal pedig súlyos összegekkel megrövidíteniük. Ezt a feltevést hazudtolta meg a 42 éves, egykori olasz röplabda-válogatott, Roberto Cazzaniga, akit mintegy 15 hosszú éven át néztek bolondnak.
A sikeres sportoló 2008-ban egy internetes oldalon ismerkedett meg azzal a Maya nevű lánnyal, aki a brazil szupermodell, Alessandra Ambrosio fotóival keresett párt magának. Roberto azonban sosem találkozott az állítólagos szépséggel, az egyetlen kapocs hozzá egy állítólagos barát, Manuela volt.
Maya teljesen elcsavarta a röplabdás fejét.Nem merült fel benne semmiféle kétely, vagy gyanakvás még akkor sem, amikor a Cagliariban élő lány pénzt kért tőle állítólagos egészségügyi gondjaira hivatkozva.
"Nem, soha nem találkoztunk, egyszer sem. Ezernyi kifogást talált, betegséget, munkát. És mégis beleszerettem ebbe a hangba, egyik hívás a másik után. Kapcsolattartás csak mobiltelefonon volt, szinte naponta hívott, mielőtt elmentem edzeni, este, lefekvéskor. Mégis hogyan küldhettem el neki azt a sok pénzt? Nem is tudom biztosan, ezer euró ide, másik kétezer oda... Végül elértük a 700 ezret. Most, hogy ennek a rémálomnak vége, olyan, mintha egy kómából ébredtem volna fel, amitől három évtizednyi életet vesztettem el"- mondta a sportoló, aki már az eljegyzést is fontolgatta.
A szerelmes férfi nem gondolkozott, csak utalt, és így a 15 év alatt Maya összesen 700 ezer eurót, átszámítva valamivel több, mint 256 millió forintot zsákmányolt tőle, de a lány jó barátnője, Manuela is gazdagodott egy vadiúj autóval.
A csapattársai végül kimentették ebből a helyzetből, ismeretlen ellen feljelentést tettek, majd Le Iene című televíziós műsor rekonstruálta az egész történetet, egészen Szardíniáig menve, hogy felkutassák azt a nőt, akinek a hangja lett játékos élettársa.
Roberto sokáig nem mert beszélni a történtekről, de nemrégiben úgy döntött, története példaként szolgálhat mindazoknak, akikre hasonló veszély leselkedik.
Az átverésben résztvevő harmadik nőt, Valeria-t Cagliariban megtalálták, és elismerte, hogy részt vett a csalásban, valamint azt is elmondta, nem egyedül tervelte ki - írta meg a Corriere della Sera.
Címlapfotó: facebook.com/cazzarob1

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette