
Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket
A 49 éves oregoni Cathy Boone egy menedékházban élt anélkül, hogy tudomása lett volna arról a mesés vagyonról, amit örökölt. Azok szerint, akik ismerték Cathy mentálhigiénés, valamint drogproblémái is voltak.
A nő szülei még fiatal korában elváltak, majd édesanyja 2016-ban elhunyt, a nő ekkor veszett el teljesen a kábítószerek világában. Felkutatására magánnyomozókat is felbéreltek, mivel óriási örökség várt rá, átszámítva mintegy 240 millió forint, de a másfél éves keresés nem vezetett eredményre. Időközben Cathy idén januárban meghalt egy hajléktalanszállón – írta meg a indy100.com.
Halálával a hatalmas vagyon az állami földek minisztériumára szállt, mivel állításuk szerint az eset egyedisége miatt nem nagyon volt más lehetőség, ugyanakkor a nő két biológiai gyermeke és más családtagjai is igényt tarthatnak a pénzre.
A címlapfotó illusztráció

Halálra akarták éheztetni az öt éves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély