
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A legsúlyosabb helyzet az ország északi és északnyugati részén alakult ki, ahol szinte mindenütt jégpáncél borítja az utakat. Egyedül Észak-Rajna-Vesztfáliából száznál is több balesetet jelentettek. Alsó-Szászországban halálos áldozatot is követelt a rendkívüli időjárás, egy 25 éves férfi veszítette életét, akinek autója kora reggel Bréma közelében az A27-es autópályán a jeges burkolaton megcsúszva átszakította a szalagkorlátot és fának csapódott. A sofőr a helyszínen meghalt.

A fotó illusztráció: MTI
A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) az összes tartományra figyelmeztetést adott ki csúszásveszély miatt. Az utóbbi hetek hideg időjárása miatt mindenütt fagyos a föld, a sarkvidéki eredetű légtömegeket kiszorító melegfronttal érkező csapadék így azonnal jégpáncéllá dermedhet.
Érdemes minél kevesebb időt a szabadban tölteni, aki pedig mégis elindul otthonról, legyen a szokásosnál is óvatosabb és számítson fennakadásokra, és ha autózik, tele tankkal, meleg itallal és pokróccal vágjon neki az útnak - írták.
Frankfurtban, az ország legnagyobb repülőterén is akadozik a közlekedés. A hétfőre tervezett 1100 járat közül már reggel töröltek 176-ot.
Számos térségben, tartományban vagy járásban már vasárnap este bejelentették, hogy hétfőn szünetel az oktatás vagy visszatérnek a koronavírus-járvány idején begyakorolt távoktatásra.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott