Több szálon is kapcsolódik a Soros-hálózathoz a lengyel köztévé új vezetése

A lengyel köztelevízió puccsszerűen pozícióba juttatott új vezetésébe régi balliberális szereplők kerültek. Tomasz Sygut, a köztévé igazgatótanácsi elnöke a közösségi médiában nem is nagyon titkolja elfogultságát. Sygut, és régi társa, Marek Czyz karrierje több ponton is kapcsolódott a Lengyelországban is befolyásos Soros-világhoz - írta meg a Magyar Nemzet.

Az új lengyel kormány kulturális és örökségvédelmi minisztere, Bartłomiej Sienkiewicz december közepén felmentette a lengyel köztévé (Telewizja Polska – TVP), a közszolgálati rádió (Polskie Radio – PR) és az állami hírügynökség (Polska Agencja Prasowa – PAP) vezetőit és felügyelőbizottságait. December 20-án a TVP újonnan létrehozott felügyelőbizottsága a köztévé élére nevezte ki Tomasz Sygutot, aki 2016 előtt is a lengyel balliberálisok fontos embere volt a köztelevíziónál. 

Sygut életútját azért is érdemes röviden áttekinteni, hogy láthatóvá váljon: nem a propagandisták eltüntetéséről szól az, ami a lengyel köztelevízióban történik, éppen ellenkezőleg.

Az 1978-as születésű médiamunkásnak 2002 júliusa és 2006 áprilisa között számos cikke jelent meg a Przeglad néven futó baloldali hetilap hasábjain, mely lap tulajdonosa a Fundacja Oratio Recta kiadó. Az alapítvány elnöke egyben a Przeglad főszerkesztője is, Jerzy Domanski. Domanski a 80-as években a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának sajtóosztályát vezette, tehát egy kommunista állampárti propagandista volt.

Az ő kezei alatt indult a lengyel köztelevíziót Tuskék akaratának megfelelően elnöklő Sygut karrierje.

Sygut később a Super Express néven ismert országos bulvárnapilapnál is dolgozott, melynek a ZPR Médiacsoport a tulajdonosa. A ZPR-nek van közös projektje a Soros György által 2019-ben megvásárolt Eurozet-csoporttal.

Sygut 2011 februárjától 2015 végéig a lengyel köztévénél tevékenykedett, ez idő alatt volt a TVP Polonia programtitkára, majd 2013-ban a TVP Info igazgatóhelyettese lett. 2015 augusztusában a lengyel Televíziós Hírügynökség (TAI) igazgatójává nevezték ki.

Több más vezetővel, igazgatóval együtt 2016. január elsejével távozott a TVP-től, nem sokkal a konzervatív jobboldal választási győzelmét követően, méghozzá egy látványos és összehangolt felmondási akcióval.

Fotó: Tények Archív

Sygut a köztévétől való távozását követően korábban több mint két évig főszerkesztője volt a szintén a ZPR Médiacsoporthoz tartozó Nowa TV-nek, amely 2016 őszétől kezdett műsorokat sugározni. Sygut ekkoriban a 24 óra című híradó felelős szerkesztője is volt. 2018 végén aztán a 24 óra szinte teljes csapata távozott a Nowa TV csatornától, de a felelős szerkesztő természetesen puha talajon landolt.

2019-től Sygut a varsói és az agglomerációs buszjáratokat üzemeltető közlekedési vállalatnál dolgozott, melynek tulajdonosa a Rafał Trzaskowski által irányított varsói önkormányzat. A balliberális Trzaskowski régi Soros-szövetséges, többek között az OSF által pénzelt New Pact of Europe projekten, az ECFR nevű szervezeten és a Báthory Intézeten keresztül. Mindemellett Soros embere segítette a balliberális, Tusk-párti Trzaskowski kampányát a 2018-as helyhatósági választásokon is.

Ilyen előzményeket követően érkezett vissza Sygut a köztévébe 2023 végén. Érdemes megjegyezni, hogy a kinevezésével szinte egy időben jelentették be azt is, hogy az a Marek Czyz is visszatér a TVP képernyőjére, akinek karrierje több helyen is összefonódik Sygut életútjával. Hozzá hasonlóan ugyanis szintén 2011-től 2016-ig dolgozott a lengyel köztévénél, majd 2016 és 2018 között is együtt voltak Nowa TV alkalmazásában. Éppen Czyz volt annak a 24 óra című hírműsornak a vezetője, amelynek a felelős szerkesztője Sygut volt. A Nowa TV teljes szerkesztőségének felmondása után átmenetileg különváltak útjaik. Czyz aztán nemrég végül a Soros György által évekkel korábban megvásárolt Radio Zet hírigazgatói posztját hagyta ott Sygut felkérésére azért, hogy újra csatlakozhasson a köztévéhez.

Egyébként a Soros-médiából érkező Czyz volt az, aki nemrég teátrálisan beolvasta a lengyel köztévében, hogy a PiS által kreált „festmények” helyett végre „fényképeket”, azaz tényeket mutatnak majd be. Ugyanakkor a Remix News beszámolójából kiderül, hogy a régi balliberális propagandisták eddig nem okoztak csalódást, ugyanis szinte azonnal Tusk-párti propagandát kezdtek sugározni.

Mindez nemcsak az ismertetett előzmények miatt nem meglepő, hanem Sygut közösségi médiás oldalának vizsgálata alapján sem. A Tomek Sygut néven szereplő új tévéelnök közösségi médiás kedvelései között több baloldali lengyel politikus és a varsói városvezetéshez köthető személy, illetve rengeteg balliberális médium található. Így többek közt a Soros Györgyhöz köthető Radio ZET oldala is.

Jól látható tehát, hogy miután Sorosék embere, Adam Bodnar lett az új lengyel igazságügyi miniszter, immár a lengyel köztelevízió új vezetéséről is elmondható, hogy több ponton is kapcsolódik a Lengyelországban is befolyásos Soros-világhoz.

2024. január 08. 09:09
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family
ÖSSZEOMLOTT - Megerőszakolt egy 14 éves lányt egy bolgár férfi Dunakeszin. A lovardában fagyizni hívta a lányt, végü...