
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A szárazság és az erős szelek miatt felcsapó lángok nyomán a hatóságok egy időre lezártak - majd megnyitottak - egy autóutat Tel-Aviv és Jeruzsálem között, az utóbbi fölött pedig szemtanúk szerint sűrű füst gomolyog.
Jeruzsálem környékén több település lakóit evakuálták, a katasztrófavédelem pedig felszólította az embereket, ne menjenek parkokba és erdőkbe, illetve különös óvatossággal járjanak el kinti sütögetéseknél.
Izraelben csütörtökön ünneplik az állam kikiáltásának napját, ilyenkor az emberek hagyományosan kerti mulatságot rendeznek vagy a közeli erdőkbe, parkokba mennek kirándulni. A tűzvész nyomán azonban Benjámin Netanjahu miniszterelnök országos vészhelyzetet hirdetett, az ünnepség több programját pedig törölték.
Egészségügyi források szerint szerdán már legkevesebb 12 ember került kórházba, zömében füstmérgezés miatt, 10 másikat pedig a helyszínen elláttak a mentők.
A hivatalos közlés szerint Olaszország, Horvátország, Spanyolország, Franciaország és Románia repülőgépeket bocsát a helyi tűzoltók segítségére. Helyi hatóságok elmondták, hogy reggel óta 10 tűzoltórepülőgép küzd a lángok ellen, és további nyolc másik érkezését várják a nap folyamán.
Forrás: MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott