Több ország is fegyvereket küld Ukrajnának

Az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Csehország is arról döntött, hogy fegyverekkel és egyéb hadi technikai eszközökkel segíti Ukrajnát.

Washington további 350 millió dollár értékben ad fegyvereket

Az amerikai kormány további 350 millió dollár értékben ad azonnali támogatást Ukrajnának a védelemre - jelentette be szombaton kiadott közleményében Antony Blinken amerikai külügyminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az amerikai hadikészletekből kiutalt támogatás segítséget nyújt majd az ukrán hadseregnek a harckocsik és légi célok elhárításában.

Ukrajna korábban Javelin páncéltörő és Stinger légvédelmi rakétákat kért.

"Ez újabb jele annak, hogy az Egyesült Államok az ukrán nép oldalán áll, miközben az szuverén, bátor és büszke nemzetét védelmezi" - fogalmazott Blinken. Hozzátette, hogy az újabb segéllyel már több mint egymilliárd dollárra nőtt tavaly óta az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás.

Az újabb segélyeket Joe Biden amerikai elnök engedélyezte.

Az amerikai védelmi tárca közlése szerint a hadisegély egyebek között páncéltörő eszközöket, kézifegyvereket, testpáncélokat, gyalogság elleni harceszközöket és különböző lőszereket foglal magában.

Az amerikai diplomácia vezetője szombaton a Twitteren az orosz néphez fordult, kifejtve, hogy "az oroszok nem érdemlik meg" a szomszédos ukránok elleni háborút. "Az orosz néphez: megérdemlitek, hogy biztonságban és méltósággal éljetek, mint bárki más a világban" - írta a mikroblogban Blinken. Majd leszögezte: "senki ne próbálja meg ezt veszélyeztetni. Nem érdemeltek fölösleges háborút a szomszédjaitokkal, a barátaitokkal és családokkal Ukrajnában". Hozzátette még, hogy az ukránok is megérdemlik, hogy "olyan békességben élhessenek mint ti (az oroszok)".


Németország mégis küld fegyvert

A válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva, a német szövetségi kormány szombaton úgy döntött, hogy mégis küld fegyvereket az orosz támadások ellen küzdő ukrán hadseregnek.

Olaf Scholz kancellár szombat este a Twitteren közölte, hogy az Ukrajna elleni "orosz invázió fordulópontot jelent", Németországnak pedig kötelessége, hogy támogassa Ukrajnát az orosz elnök, Vlagyimir "Putyin megszálló hadserege elleni védekezésben".

Ezért 1000 páncéltörő fegyvert és 500 Stinger légvédelmi rakétát "szállítunk ukrajnai barátainknak" - írta a német kancellár.

A kormány ahhoz is hozzájárult, hogy Hollandia továbbexportáljon Ukrajnába 400, német gyártmányú páncéltörő fegyvert, Észtország pedig átadjon Ukrajnának az egykori NDK hadseregének készletéből kilenc D-30 típusú vontatott tarackágyút a hozzájuk tartozó lőszerrel.

A berlini vezetés eddig katonai sisakokat és tábori kórházakhoz szükséges felszerelést ajánlott fel Ukrajnának, ami a kijevi vezetés és számos más bíráló szerint méltatlan a legnagyobb fegyvergyártók közé tartozó Németországtól. A szövetségi kormány azzal indokolta döntését, hogy a fegyverzetexport engedélyezéséről szóló jogszabályok nem teszik lehetővé élet kioltására alkalmas eszközök kivitelét válságövezetekbe.


Franciaország védelmi katonai eszközöket küld

Franciaország védelmi katonai eszközök küldésével megerősíti az Ukrajnának nyújtott támogatást - jelezte szombat este a francia elnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint "a fontos döntéseket" az ukrajnai helyzet alakulásának értékelésére Emmanuel Macron államfő által összehívott nemzeti védelmi és biztonsági tanács ülése hozta meg. Céljuk: az Ukrajna ellen indított orosz támadás kezdete óta az Európai Unió tagállamai vezetőinek csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozóján bejelentetett intézkedések szigorítása.

"A katonai segítséget illetően Párizs újabb védelmi eszközök szállításról döntött Ukrajnának, valamint üzemanyagban is támogatást nyújt" - jelezte az elnöki hivatal, de nem részletezte, hogy pontosan milyen fegyverzetről van szó.

Az ukrán vezetés korábban listát nyújtott át a francia védelmi tárcának azokról az eszközökről, elsősorban a légvédelem terén, amelyekre sürgősen szüksége van.


Prága újabb fegyvereket és lőszert adományoz

Csehország újabb fegyvereket és lőszert adományoz Ukrajnának - a kormány döntéséről Jana Cernochová védelmi miniszter tájékoztatott a Twitteren szombaton megjelent bejegyzésében.

A csehek gépkarabélyokat, géppuskákat, speciális puskákat és pisztolyokat, illetve hozzájuk való lőszert adnak az ukránoknak - pontosított a miniszter. Az adomány értéke 188 millió korona. A védelmi tárca már felvette a kapcsolatot az ukránokkal, hogy konkrétan hová küldje a fegyvereket és a lőszert.

"Nagyon fontos, konkrét segítségről van szó" - mondta Jevhen Perebijnisz, Ukrajna prágai nagykövete újságíróknak, amikor szombaton délelőtt elhagyta a védelmi minisztérium épületét. A diplomata már pénteken a cseh parlamenti felsőházban beszélt arról, hogy Ukrajnának most "azonnali konkrét segítségre, elsősorban fegyverekre" van szüksége. "A szolidaritás kinyilvánítása már nem elegendő" - szögezte le a szenátorok előtt Perebijnisz.

A kormány már január végén arról döntött, hogy mintegy 4000 tarackágyú-lövedéket ad Ukrajnának 40 millió korona értékben.

A kabinet pénteken rendkívüli ülésen döntött arról, hogy szükség esetén akár 580 cseh katonát lehessen bevetni a NATO készenléti egységeinek keretében a szövetség egész területén. Arról is határozott a kormány, hogy szükség esetén a szövetséges NATO-országok katonai alegységei szabadon mozoghassanak cseh területen. A NATO-repülőgépek például szabadon vehetnek fel üzemanyagot a cseh repülőtereken.

A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium többszáz tonna üzemanyagot vett, és megszervezte annak Ukrajnába küldését - jelentette be Jozef Síkela a tárca vezetője szombaton este a Twitteren. Leszögezte: részleteket biztonsági okokra hivatkozva egyelőre nem hoznak nyilvánosságra.

Szombaton este jelentette a cseh kormányhivatal, hogy Petr Fiala miniszterelnök is a nap folyamán telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel arról, milyen segítségre lenne még szüksége Ukrajnának. Részleteket nem közöltek.

MTI/fotó: illusztráció

Kapcsolódó tartalmak:

Bekeményítettek az oroszok, véres harcok dúlnak Harkovban - Felvételek

Friss hírek érkeztek az orosz gáz európai tranzitjáról

Szijjártó: már biztonságban vannak az evakuációs akcióban kimenekített személyek

Nem áll meg Ukrajnánál az orosz hadművelet a lengyel kormányfő szerint

2022. február 27. 08:48
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
El akarták tusolni a balesetét, de inkább harcba szállt Amerika egyik leggazdagabb vállalkozójával Jónás Tamás! Napl...
family
ELKÉPESZTŐ - Letépett tetők, lakhatatlan házak, kidőlt fák, sérültek. Pokoli vihar söpört végig az országon, sokkoló...
időjárás-jelentés, 2025. július 8., kedd
A PUSZTÍTÁS MÁSNAPJA - Padlóra küldte az országot a vihar. Fákat csavart ki, házak tetejét tépte le, leállat a repté...
family