Több mint ötmillió euróért keltek el de Gaulle tábornok tárgyai egy franciaországi árverésen

Összesen 5,6 millió euróért (2,29 milliárd forint) keltek el egy árverésen Párizsban Charles de Gaulle tárgyai és írásai, a teljes összeg több mint egynegyedét a francia állam állta - közölte az Artcurial árverési ház és a kulturális minisztérium.

A nyolc órán át tartó hétfői árverésen - amelyen személyesen több mint kétszáz, az interneten 1500 regisztrált résztvevő vett részt és 300 néző követte a YouTube-videomegosztón - a de Gaulle család mind a 372 felkínált tárgyat eladta.

A legnagyobb licit egy LIP márkájú karóra körül alakult ki, amelyet de Gaulle tábornok (1890-1970) az 1960-as években hordott. Az óra az ennél a márkánál rekordnak számító 537 920 euróért kelt el.

Az Artcurial szerint igen széles volt a választék, a tételek között kéziratok, levelek, de például villanyvonat is felbukkant. Mindez a tábornok hagyatékának csak kis részét jelentette.

A választékban szerepelt a Háborús emlékiratok eredeti kiadása is, amelyek külön de Gaulle számára nyomtattak és a feleségének, Yvonne-nak adta ajándékba (76 458 euró), egy Winston Churchill által aláírt, kézzel írott levél (107 584 euró), valamint Joséphine Baker levele (26 240 euró).

A tárgyak a tábornok legidősebb fiának, Philippe de Gaulle tengernagynak a hagyatékából származtak, aki március 13-án hunyt el 102 éves korában. A bevétel egy részét a fogyatékossággal élőkkel foglalkozó Anne de Gaulle alapítvány kapja.


A kulturális minisztérium keddi közleményében tudatta, hogy élt az elővásárlási jogával 140 tétel esetében, amelyek "megérdemlik, hogy nemzeti gyűjteményekbe kerüljenek".

A fő kedvezményezettek a Nemzeti Levéltár (67 tétel), a Védelmi Minisztérium Történeti Osztálya (39 tétel) és a Francia Nemzeti Könyvtár (29 tétel).

Rachida Dati kulturális miniszter üdvözölte, hogy "mecénások döntő segítséget nyújtottak" a nemzeti könyvtárnak és a levéltárnak.

Ezek az írások és emléktárgyak nagyon személyesek, ugyanakkor közös történelmünk kivételes - gyakran páratlan - tanúságtételei

- mondta a miniszter.

Az árverés alkalmából az Artcurial kiállításon mutatta be a Champs-Élysées-n a család birtokában lévő egyik dokumentumot: a június 18-ai Felhívás négy, kézzel írott oldalát, amelyben a tábornok - későbbi francia elnök - 1940-ben a BBC-ben ellenállásra szólította fel a franciákat.

Forrás: MTI

2024. december 18. 08:31
A kérdés az, hogy 3,5 év alatt miért nem volt EU-Oroszország csúcstalálkozó? - tette fel a kérdést közösségi oldalán...
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Minisztereln...
Szeptember elején startol a kormány újabb otthonteremtési célú programja.
Éppen ötven éve annak, hogy a zenész eldöntötte: a legnagyobb titokban elhagy­ja a kommunizmustól sínylődő Magyarors...
Franciaországban kulcsfontosságú pillanathoz érhet az erőviszonyok átrendeződése.
A történelmi találkozó, amire egy világ várt! Most először ült tárgyalóasztalhoz az amerikai és az orosz elnök, Dona...
family
Versenyszántás, parasztolimpia és fogat ügyességi verseny is szerepelt a programban a XVIII. Szántóversenyen Nagyhal...
A világon egyedülálló lehetőségnek nevezte az Otthon Start Programot a Nézőpont Intézet elemzője. Az új támogatással...
Magyarország továbbra is a béke oldalán áll, ezt írta közösségi oldalán Szijjártó Péter, miután az orosz külügyminis...
Már legalább három ember meghalt a Spanyolországban tomboló erdőtüzekben, köztük egy 37 éves önkéntes tűzoltó, aki h...