tragédia

Több mint kétszáz gyermek holttestére bukkantak egy egykori bentlakásos iskola területén

Kanadában a katolikus egyház által fenntartott létesítmény több mint száz éve nyílt meg azzal a céllal, hogy az őslakosok gyermekeit kényszerrel beillesszék az európai bevándorlók társadalmába.

A 215 gyermek maradványait egy különleges hanglokátor segítségével találták meg - közölte Rosanne Casimir, a Tk'emlups te Secwepemc nevű őslakos közösség vezetője csütörtök este.

A halott gyermek közül néhányan talán három évesek lehettek

A katolikus egyház által fenntartott létesítmény Kamloops kisváros mellett több mint száz éve nyílt meg azzal a céllal, hogy az őslakosok gyermekeit kényszerrel beillesszék az európai bevándorlók társadalmába. A gyermekek elhunytát a bentlakásos iskola akkori vezetősége nem dokumentálta, bár eltűnésüket az őslakos közösség tagjai jelentették a hatóságoknak.

Egyelőre nem világos, hogy a fiatalok milyen körülmények között hunytak el. Az őslakos közösség bejelentette, hogy a történtek feltárására igazságügyi orvosszakértőkkel és a helyi múzeumokkal szorosan együtt fognak működni. Az előzetes vizsgálati jelentést júniusban várják.

"Megszakad a szívem a családokért és a közösségekért, mindazokárt, akiket ez a tragikus hír érint" - közölte Carolyn Bennett, az őslakosok ügyeivel foglalkozó kanadai miniszter a Twitteren.

Az 1890-ban megnyitott bentlakásos iskolában az 1950-es években mintegy ötszáz diák tanult. Az intézményt 1969-ben zárták be. A helyi őslakos közösség szerint 1910-ben a kamloopsi iskola akkori vezetője arra panaszkodott, hogy a kormány nem biztosít elég forrást a diákok megfelelő élelmezésére.

 

A 19. század végén 139 hasonló létesítmény nyílt a kanadai kormány megbízásából.

Az észak-amerikai országban 1874-től kezdőden mintegy 150 ezer indián, mesztic és inuit gyereket szakítottak el családjuktól és kultúrájuktól és zárattak kényszerrel bentlakásos iskolákba. Sokukat bántalmazták, illetve nemi erőszaknak estek áldozatul. Legalább 3200-an hunytak el, többségük tuberkulózisban.

Számos kanadai őslakos közösség a több nemzedék életét meghatározó létesítményeket teszi felelőssé a jelenlegi társadalmi problémákért. Az ottawai vezetés 2008-ban kért bocsánatot a túlélőktől. Egy vizsgálóbizottság 2015-ben úgy foglalt állást, hogy kulturális népirtás áldozataivá váltak.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. május 29. 06:29
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egyszerre ketten álltak egy elektromos rolleren, elütötte őket egy sofőr Szerencsen pár napja, a balesetet egy térfi...
Részegen karambolozhattak többen is egy off-road autós fesztiválon, az úgynevezett Dagonya Extrémen Nógrád Vármegyéb...
10 éves kisfia szeme láttára halt meg egy férfi egy brutális balesetben péntek este Lábodnál miután egy másik kocsiv...
Bérgyilkosokkal akarta megöletni haragosait egy kecskeméti férfi.
időjárás-jelentés, 2025. július 12., szombat