
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
"A háború hét napja alatt Oroszország megsemmisítette a közlekedési infrastruktúra több száz objektumát, de lakóépületeket, kórházakat és óvodákat is. Nem számítva védelmezőinket, ez idő alatt több mint kétezer ukrán vesztette életét. Az ukrán katasztrófavédelem az emberek megmentésén fáradozik. Több mint 150 ember életét sikerült megmentenünk, az ellenséges lövések okozta 400 tüzet oltottunk el, és 500 embert menekítettünk ki. A tűzszerészek 416 robbanásveszélyes eszközt hatástalanítottak" - összegezte a hatóság az UNIAN ukrán hírügynökség honlapján közzétett közleményében, amely szerint a halálos áldozatok között van a mentőcsapatok tíz tagja is.
Az ENSZ legfrissebb jelentésében ugyanakkor mindössze 142 halottról tett említést.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdán azt közölte, hogy már több mint ezer külföldi állampolgár indult útnak Ukrajnába, hogy csatlakozzon az ország védelmére szerveződő nemzetközi légióhoz. Mint mondta, 16 országból érkeznek önkéntesek. Hozzátette, hogy 19 ország ígért eddig fegyvereket Ukrajnának.
Az UNIAN felidézte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden rendeletben engedélyezte olyan külföldiek vízummentes beutazását, akik csatlakozni szeretnének a nemzetközi légióhoz. Orosz állampolgárokat nem fogadnak.
Az Ukrinform ukrán hírportál legfrissebb értesülései szerint Csernyihivet szárnyas rakétákkal lőtték, találat érte a helyi rendőrfőkapitányságot és a kórházat, komoly károkat okozva, vannak polgári és katonai áldozatok.
A két fél veszteségeiről is közölt adatokat az orosz katonai szóvivő
Az ukrán hadseregnek több mint 2870, az orosznak pedig 498 halottja volt a háború hét napja alatt - állította Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerda este ismertetett hadijelentésben.
Konasenkov szerint az ukrán félnek mintegy 3700, az orosznak pedig 1597 katonája sebesült meg.
Az orosz katonai szóvivő három, robbanóanyaggal megrakott "dzsihádmobil" megsemmisítéséről is beszámolt.
MTI

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire