
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Az amerikai Petaluma város rendőrsége kedden bejelentést kapott több aggódó szomszédtól, hogy már régóta nem látták az általuk szeretett környékbeli nőt. Az illetékesek a helyszínre érve rengeteg felhalmozott dobozt találtak a ház verandáján, majd mivel többszöri kopogásra sem nyitottak nekik ajtót, így kénytelenek voltak betörni azt, belépve pedig sokkoló látvány fogadta őket. Az általuk keresett nő holtteste ugyanis a nappaliban hevert, láthatóan előrehaladott bomlási állapotban, lánya pedig a hálószobában tartózkodott.
Mikor a rendőrök kérdőre vonták, a fiatal nő elmondta, édesanyja több mint egy évvel ezelőtt, 2021 áprilisában természetes halált halt, azóta pedig nem vált meg holttestétől és együtt élt vele a házban.
A halott nő lányát kórházba szállították, hogy mentális egészségét kivizsgálják. A rendőrség „gyanúsnak” nevezte az esetet, de egyelőre nem emeltek vádat, az édesanya halálának pontos okát pedig a megyei halottkém hivatala állapítja majd meg – írta meg a Crime Online.
A címlapfotó illusztráció

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót