
Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban
A moszkvai katonai tárca szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy szerint a legtöbben, mintegy 380-an közülük a Donyeck környékén vívott harcokban haltak meg.
Az orosz tábornok az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán haditechnikai eszközök között említett meg egyebek között egy Buk légvédelmi rendszert, négy harckocsit, 12 páncélozott harcjárművet és három lengyel gyártmányú, Krab típusú önjáró löveget.
Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek a helyi hatóságok csütörtökön ukrán tüzérségi támadást.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az Ukrajnával határos Brjanszk megyében az ukrán tüzérségi tűz miatt megszakadt két község áramellátása. Vlagyiszlav Sapsa, Kaluga megye kormányzója közölte, hogy az orosz légierő hajnalban hét ukrán drónt lőtt le.
A tisztségviselő szerint személyi sérülés nem történt, az infrastruktúrában nem keletkezett kár.

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják