
Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó
Lesújtó hír árnyékolta be egy gyászoló vidéki család életét Tennessee államban, amikor a nagymama halála után óriási számlát állítottak ki a mentők azért, mert az idős nőt mentőhelikopterrel szállították át egy nagyobb egészségügyi intézetbe. A Mirror keddi beszámolója szerint Debra Prichardot múlt év októberében agyvérzéssel és súlyos aneurizmával szállították kórházba, ám onnan tovább kellett szállítani a mintegy 130 kilométerre fekvő nashvillei intézménybe. A gyors segítség szükségessége miatt mentőhelikopterbe fektették a nőt, hogy minél hamarabb megkaphassa a megfelelő kezelést. Nem sokkal később, október 31-én Debra meghalt.
A családnak viszont a nagymama halála után váratlanul egy összesen 81 ezer dolláros, átszámítva mintegy 30 millió forintos számlát állított ki a mentőszolgálat a helikopter használata miatt – mondta a lapnak az egykori gyári dolgozó lánya, Alicia Wieberg. A mentők szóvivője a nő panaszára azt válaszolta, továbbra is vizsgálják, hogy a kérdéses napra volt-e érvényes biztosítása a nagymamának, amennyiben pedig nem, úgy teljes mértékben együttműködnek a családdal, hogy méltányos megoldást találjanak az ügyben.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Debra a család állítása szerint rendelkezett az Egyesült Államokban használt Medicare A-s biztosítással, ami a legtöbb ellátást fedezi, a magasabb szintű szolgáltatások viszont egy másik, B-s biztosítási csomagban vannak. A nő pedig nem akarta ezt választani, hiszen az alacsony fizetése miatt nem engedhette meg magának a havi extra kiadásokat.
A család most Prichard hagyatékából fogja visszafizetni a 130 kilométeres mentőhelikopter út díját, ami nem csak a vagyonát, de a Decherdben fekvő telkének és ingatlanának árát is magába foglalja.

Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó

Lángba borult a Közel-Kelet, Irán amerikai katonai létesítményeket is célba vett + videó

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe

Háromszáz ház égett le, miután egy férfi rajtakapta hűtlen feleségét