
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Milliós küldetés?
Ebbe az összegbe beletartozik a letartóztatott Eva Kaili, az EP volt alelnöke lakásán talált 150 ezer euró, az apjánál lefoglalt ugyanekkora összeg, illetve hétszázezer euró, amelyre egy volt EP-képviselőnél, Pier Antonio Panzerinél bukkantak.
Ahogy lapunk is megírta: a rendőrség decemberi akciója során megriadt görög alelnök felvette a kapcsolatot az édesapjával, aki éppen Belgiumba látogatott. Mivel tudta, hogy az élettársánál, Francesco Giorginál nagy összegben van otthon készpénz, Kaili segítséget kér az apjától – akit nem sokkal később letartóztattak egybőröndnyi, ötveneurós címletű bankjegyekkel.
A Politico ugyanakkor betekintést nyert a letartóztatott Eva Kaili ellen kiadott elfogatóparancsba, amelyből kiderült: a lefoglalt 1,5 millió euró készpénzköteg csak a jéghegy csúcsa lehet.
A dokumentum szerint ugyanis több millió eurót kaptak a korrupciós botrány fő gyanúsítottjai, a jelentősebb pénzösszegeket titokban adták át nekik katari és marokkói tisztségviselők. Ez pedig arra utal, hogy az érintettek további kifizetéseket kaptak jóval nagyobb összegben, amelyet még nem sikerült megszerezniük a hatóságoknak.

Fotó: Barry Andrews hivatalos Twitter-oldala
Kaili több mint két hónapja van őrizetben korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel vádjával, annak a nyomozásnak a részeként, amely azt vizsgálja, hogy külföldi országok, köztük Katar és Marokkó törvénytelenül befolyásolták a parlament munkáját.
Brüsszeli székhelyű hálózat
Ez az információ csak egyike az elfogatóparancs figyelemfelkeltő részleteinek. A dokumentum megemlít egy brüsszeli székhelyű hálózatot, amely a katari munkaügyi miniszter, Ali bin Samikh Al Marri nevében dolgozik 2021 óta. Katar állítólag a szintén letartóztatott és vádalku keretében törvényhozók megvesztegetését beismerő Pier Antonio Panzerin keresztül irányította a műveleteket.
Panzeri és Kaili között a fő közvetítő a görög politikusnő élettársa, Francesco Giorgi volt.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár