Több gyerek is meghalt a közel 200 áldozat között Ukrajnában

Az orosz hadműveletek eddig 198 ember halálát okozták, köztük három gyermekét - közölte Viktor Ljasko egészségügyi miniszter szombaton.

A Facebookon közzétett bejegyzésében a tárcavezető arról is tájékoztatott, hogy a halálos áldozatokon kívül 1115 sebesültje is van a támadásoknak, köztük gyermekek is.

Ljasko hangsúlyozta, hogy egyetlen kórházat sem zártak be, mindenki dolgozik, az orvosi ellátás biztosított. Az egészségügyi minisztérium jelenleg azon dolgozik, hogy golyóálló mellényekkel lássa el az orvosokat - tette hozzá.

Vitalij Klicsko kijevi polgármester közölte, hogy szombat reggeli adatok szerint a fővárosban 35-en sebesültek meg, köztük két gyermek. A városvezető hangsúlyozta, hogy Kijevben orosz csapatok nincsenek, de működnek csoportok, amelyeket szabotőrcsoportokként említett.

"Az óvóhelyeken a legbiztonságosabb tartózkodni, mert az ellenség a levegőből támad" - írta közleményében Klicsko.


A polgármester figyelmeztetett, hogy a katonaság, a rendfenntartók és a területi védelem alakulatai ellenőrző pontokat létesítettek városszerte, így korlátozott és nehézkes a mozgás Kijevben. Ugyanakkor a közösségi közlekedés felelős vezetői elegendő járatot indítanak ahhoz, hogy a város létfontosságú infrastrukturális létesítményeinek dolgozói eljuthassanak a munkahelyükre.

Klicsko később a Telegram üzenetküldő portálon tudatta, hogy a metró leállította a közlekedést, és kizárólag óvóhelyként működik.

Kijevben szombat délelőtt 11 óra körül ismét megszólaltak a légvédelmi szirénák. A város központjában távoli robbanások robajai voltak hallhatók.

MTI/Címlapfotó: VitalijKlicsko/facebook

Kapcsolódó tartalom:

Újszülötteket kellett óvóhelyre menekíteni Ukrajnában

Brutális, ahogy egy tank szándékosan összelapít egy úton közlekedő autóst

Már kárpátaljai magyar áldozata is van a háborúnak

2022. február 26. 12:09
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatona...
A Tisza politikusának szavai egyre inkább a fegyveres készültség logikáját idézik.
Brutális Tisza-csomag bevezetésére készülne a Tisza Párt a választás után. Az SZJA emelése, a társasági adó mértékén...