
Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről
A szervezők sem gondolták volna, hogy 2 hét alatt több ezren jelentkeznek az eseményre. Az óriási érdeklődés mögött számos tényező áll.
Az egyik legfőbb vonzerő a verseny által kínált hatalmas fődíj: súlycsoportonként 100 ezer dollár. Ez az összeg minden résztvevő számára egyedülálló lehetőséget jelent, hogy álmaikat valóra válthassák.
A versenyre jelentkezők nagy része abban reménykedik, hogy ez az összeg megváltoztathatja az életüket, és új utakat nyit előttük.
A 10 résztvevő országban eddig már sok ezren adták be a jelentkezésüket: köztük igazolt bokszolók, olimpiai és világbajnoki indulók is.
De más küzdősportból is rengetegen látnak lehetőséget a Hell Boxing Kings-ben: ketrecharcosok, karatésok, K1-esek, thai-bokszosok is bőven akadnak a jelentkezők között, de a legpozitívabb számunkra, hogy nagyon sokan mindenféle sportolói előélet nélkül, pusztán az ökölvívás szeretete miatt indulnának el a versenyen – mondta el Mádi Tamás, a HELL ENERGY PROMOTION Kft. ügyvezetője.
A motiváció pedig szinte mindenkinél más és más: vannak akiket a sporteredmény vonz, sokan a további sportkarriert, vagy az anyagi biztonságot találják vonzónak. De többen vannak, akik csak ki akarják magukat próbálni a ringben, és persze rengeteg jelentkező számára vonzó a profi karrier lehetősége.
A verseny fővédnöke Roy Jones Jr., a kilencszeres világbajnok ökölvívó. Az amerikai box-legenda jelenléte nemcsak a verseny rangját emeli, hanem hitelesíti és inspirálja is a résztvevőket, hogy minden erejüket és tudásukat beleadva küzdjenek az elsőségért.
Még a versenyzők kiválasztása el sem indult, de már most több streaming szolgáltató is bejelentkezett, hogy egy műsort készítsen a HELL Boxing Kings versenyéről. Ezáltal a nézők lehetőséget kapnának arra, hogy betekintést nyerjenek a verseny mögötti kulisszákba, és megismerjék a versenyzők felkészülésének és küzdelmeinek minden részletét.
A jelentkezési határidő március 15-ig tart!
Fontos: az jelentkezhet, aki megfelel a weboldalon szereplő nevezési feltételeknek és meg akarja nyerni a 100 ezer dolláros fődíjat. Március végétől pedig minden résztvevő országban elindulnak a castingok, hogy megtalálják azokat a kivételes tehetségeket, akik méltók arra, hogy képviseljék az országukat a HELL Boxing Kings versenyén.
Kapcsolódó tartalmak:
Több ezer jelentkező: mindenki bunyózni akar az őrületes pénzdíjakért
Nemzetközi bokszversenyt szervez amatőröknek Roy Jones Jr. és a Hell Boxing Kings

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője