
Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon
Az óriási érdeklődés mögött számos tényező áll. Az egyik legfőbb vonzerő a verseny által kínált hatalmas fődíj:súlycsoportonként 100 ezer dollár, vagyis 36 millió forint! Ez az összeg minden résztvevő számára egyedülálló lehetőséget jelent, hogy az álmaikat valóra válthassák. A versenyre jelentkezők nagy része abban reménykedik, hogy ez az összeg megváltoztathatja az életét, új utakat nyitva számukra.
A 10 résztvevő országban eddig már sok ezren adták be a jelentkezésüket: köztük igazolt bokszolók, olimpiai és világbajnokok is. De más küzdősportokból is rengetegen látnak lehetőséget a Hell Boxing Kingsben: ketrecharcosok, karatésok, K1-esek, thai-bokszosok is bőven akadnak a jelentkezők között. És persze, nagyon sokan mindenféle sportolói előélet nélkül, pusztán az ökölvívás szeretete miatt indulnának a versenyen.
A motiváció szinte mindenkinél más és más: vannak, akiket a sporteredmény vonz, sokan pedig a pénzdíjat találják vonzónak. De még többen vannak, akik csak ki akarják próbálni magukat a ringben, és persze, rengeteg jelentkező számára vonzó a profi karrier lehetősége.
A verseny fővédnöke Roy Jones Jr., a kilencszeres világbajnok ökölvívó. Az amerikai bokszlegenda jelenléte nemcsak a verseny rangját emeli, de hitelesíti és inspirálja is a résztvevőket, hogy minden erejüket és tudásukat beleadva küzdjenek az elsőségért.
Bár a versenyzők kiválasztása még el sem indult, már most több streamingszolgáltató is bejelentkezett, hogy egy műsort készítsen a HELL Boxing Kings versenyéről. Ezáltal a nézők lehetőséget kapnának arra, hogy betekintést nyerjenek a verseny kulisszatitkaiba, illetve megismerjék a versenyzők felkészülésének és küzdelmeinek minden részletét.
A jelentkezési határidő március 15. Fontos: az jelentkezhet, aki megfelel a weboldalon szereplő nevezési feltételeknek.
Forrás: Blikk

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben