
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A kórházak, a gondozó otthonok és az egészségügyi intézmények mintegy 3000 dolgozót függesztettek fel Franciaországban a koronavírus elleni vakcina beadásának megtagadása miatt.
Az országban szerdán vált kötelezővé az egészségügyi dolgozók számára az oltás, csütörtökön pedig már fizetés nélküli felfüggesztéssel büntették azokat, akik ennek nem tettek eleget. A munkavállalókat a legfelsőbb bíróság határozata szerint elbocsátani nem lehet.
A DailyMail szerint Nizza városának egyetlen kórházából 450 dolgozót küldtek el a 7500-ból.
A francia egészségügyi miniszter, Olivier Veran szerint azonban ez nagyon csekély szám, és szerencsére többen vannak azok, akik felelősségteljesebben gondolkoznak. Továbbá hozzátette, hogy a felfüggesztés csupán ideiglenes, mivel a 3000 dolgozóból többen már jelezték, hogy mégis inkább beoltatnák magukat.
A járvány negyedik hulláma egyre nagyobb méreteket ölt, így Európa szerte fontosabbá vált, hogy időben beadassák maguknak az életmentő vakcinát az emberek.
Hazánkban szintén kötelező az egészségügyi dolgozók számára a védőoltás, azonban Orbán Viktor a Kossuth Rádióban beszélt arról pénteken, hogy általánosságban nem tennék szükségessé ennek az intézkedésnek a bevezetését.
Címlapfotó: MTI/Komka Péter

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott