
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
Az egyetemi rendőrség annyit közölt, hogy a tettes egy 43 éves férfi. Chris Rozman helyettes rendőrfőnök elmondta, hogy a lövöldöző hétfő este először az egyetem egyik csarnokában nyitott tüzet, ahol két embert ölt meg, majd egy másik helyszínen még egy emberrel végzett. Kórházban öt embert ápolnak, állapotuk válságos - mondta az illetékes.
A rendőrségi tájékoztatón elhangzott, hogy a fegyveres után hajtóvadászat indult majd, amikor a rendőrök megpróbálták ártalmatlanítani saját magával is végzett East Lansing városában hétfőn késő este. A támadó nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, annyi derült ki róla, hogy egy afroamerikai férfiről van szó, aki nem volt az egyetem diákja, vagy alkalmazottja és más kapcsolat sem fűzte az intézményhez.
Az egyetemen kedden és szerdán minden tanórát és előadást töröltek, a hallgatókat arra kérték, hogy maradjanak távol az intézménytől. Michigan kormányzója, Gretchen Whitmer megrendültségének adott hangot kedd reggeli nyilatkozatában, és úgy fogalmazott, hogy ezek a fajta lövöldözések kifejezetten amerikai problémának tekinthetők, ez nem mehet így tovább, és cselekvést ígért a kérdésben.
A fegyveres erőszakos cselekményeket összesítő amerikai adatbázis alapján 2022-ben több mint 600 olyan lövöldözés történt az Egyesült Államokban, amelyben legkevesebb 4 ember meghalt, vagy megsebesült - közölte az MTI.

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval