Több embert késsel megöltek egy ausztráliai bevásárlóközpontban, az elkövetőt lelőtték

Egy férfi szombaton egy forgalmas sydney-i bevásárlóközpontban késsel megölt öt embert, többeket megsebesített - közölte az ausztrál rendőrség. Az elkövetőt a rendőrség agyonlőtte, indokai egyelőre nem ismeretesek.

A hatóságok beszámolója szerint az elkövető kilenc embert támadott meg a város keleti külvárosában, a Bondi Junction Westfield bevásárlóközpontban. Közülük öten később belehaltak sebeikbe.

Anthony Cooke helyettes rendőrfőnök újságíróknak elmondta, hogy az elkövetőt egy rendőr lelőtte, miután felé fordult és kést emelt rá.

A sebesültek állapotáról egyelőre nem tudott részleteket mondani. Közöttük egy gyermeket is kórházba szállítottak.

Cooke elmondta, hogy ismereteik szerint az elkövető egyedül cselekedett, és a veszélyhelyzet megszűnt. Az elkövető személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. A helyszínen nem találtak semmiféle indítékra vagy ideológiai háttérre utaló jeleket.

A terrorizmust felvető újságírói kérdésre adott válaszában Cooke elmondta, hogy az ügy jelenlegi fázisában semmit nem zárhatnak ki, de precíz és valószínűleg időigényes nyomozást fognak végezni.


Az intézkedő rendőr Cooke elmondása szerint nagyon gyorsan a helyszínen volt, és egyedül, gyorsan cselekedett "sok ember életét mentve meg ezzel".

A news.com.au beszámolója szerint a bevásárlóközpontot több százan hagyták el, a környéken rendőrségi járműveket és mentőautókat lehetett látni. A környező utcákat különleges rendőri egységek vizsgálták át. A mentők és a rendőrség röviddel délután négy óra előtt kaptak riasztást.

Egy szemtanú elmondta, hogy egy üzletben keresett menedéket, miután "egy vagy talán két lövést hallottunk, nem tudtuk mit tegyünk". Az üzlet alkalmazottai a menedéket keresőket egy hátsó helyiségbe vitték, amelyet magukra zártak, majd egy hátsó ajtón kiengedték őket.

"Együttérzünk a sebesültekkel, és köszönetet mondunk az őket ápolóknak, valamint a bátor rendőröknek és az elsősegélynyújtóknak" - tette közzé Antony Albanese ausztrál miniszterelnök az X közösségi oldalon.

Forrás: MTI

2024. április 13. 14:38
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt Tisza-adós (azaz adóemeléses) botránya, Tarr Zoltán és a szakértői csapat elszólásai után Magyar Péter ...
A rendőrséghez fordult Budai Gyula, miután a Tisza Párt szimpatizánsai akasztással fenyegették az M1 riporterét, ill...