
Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó
Az eset még idén május 27. és 29. között történt a romániai Șaru Dornei településen, ahol kolozsvári iskolások táboroztak. A helyi portál szerint tízéves fiúk szexuális kapcsolatot létesítettek egymással – írta meg a maszol.ro pénteken.
A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a történteket, hozzátéve, hogy a kirándulás során két diákot egy harmadik szexuális kéréssel keresett meg.
Információk szerint a tízéves fiú lehúzta másik két fiútársa nadrágját, majd orális szexre kényszerítette őket. Egy diák azonban rajtakapta őket és szólt a tanítónak.
A szexuális zaklatás bűncselekményének kivizsgálása folyamatban van. A helyzetről a Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság képviselőit is értesítették – fűzte hozzá az erdélyi portál.
A címlapfotó illusztráció (román rendőrség)

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval