
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
Vádat emeltek két tinédzser ellen Wisconsiban az Egyesült Államokban, miután 2023-ban arra kényszerítettek egy fiú testvérpárt, hogy szexuálisan molesztálják egymást. Az egyik elkövető hétfőn állt bíróság elé – számolt be a borzalmas esetről a Crime Online.
Információk szerint a 13 és 15 éves áldozatok édesanyja azt követően jelentette az incidenst, hogy egyik gyermeke megosztotta vele, mi történt az iskolai rendezvény előtt.
A fiú elmondta, hogy Cole Guttmann otthonában voltak, amikor Guttman és Spencer Dietrich arra kényszerítette őket, hogy orálisan kényeztessék egymást.
A bántalmazást ráadásul videóra vették, amit a 16 és 17 éves elkövetők több emberrel is megosztottak.
Guttmant és Dietrichet gyermek elleni szexuális zaklatással és gyermek elleni vérfertőzéssel, Guttmant továbbá gyermek szexuális kizsákmányolásával, valamint gyermekpornográfia birtoklásával és bemutatásával, Dietrichet pedig gyermekbántalmazással vádolták meg.
Dietrich március 31-én áll bíróság elé.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés