Tinédzser lányt erőszakoltak meg a görög turistaparadicsomban

Az ismeretlen elkövetőt egyelőre nem találják. 

Egy 19 éves lány Ios szigetén nyaralt, ami kedvelt úticél a bulizni vágyó fiatalok körében, de a szórakozást egy életre szóló trauma tette tönkre. A fiatalt ugyanis valamikor szerda este 9 és fél 11 között egy idegen megerőszakolta a tengerparton, majd elmenekült a helyszínről. A brit nő amint képes volt rá, azonnal a helyi rendőrségre ment és feljelentést tett, a hatóságok pedig azóta is keresik az erőszaktevőt - írta meg a Mirror.

Alig egy hónappal korábban egy másik tragédiától volt hangos a kis sziget, ugyanis egy 26 éves férfi családi vakációra érkezett, amikor evezés közben belecsapott a villám, mindezt pedig barátnője a partról levideózta. A férfit megpróbálták újraéleszteni, de már nem volt mit tenni, a helyszínen életét vesztette.

A fotó illusztráció: Shutterstock

2023. augusztus 17. 11:37
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták a rendőrök azt a támadót, aki csütörtök hajnalban félholtra vert egy 73 éves férfit a Népligetnél, a felülj...
Percek alatt két baleset áldozata lett ugyanaz a sofőr.
Elaludt a sofőr, ezért villanyoszlopnak csapódott egy kisbusz csütörtök este Csepelen. A fiatal férfi mondta azt a h...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...