
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
A kaliforniai Shannon O’Connor 2020 és 2021 között, mintegy nyolc hónapig a férje tudta nélkül szervezett illegális szexpartikat tinédzser fiainak. A fiatalok a Los Gatos középiskolába jártak, az anya innen cserkészte be áldozatait, akik főként 14-15 éves lányok voltak, de előfordult, hogy különböző social-média felületekről szerzett lányokat.
A fiatalok legtöbbször kábult állapotban voltak, a nő pedig végignézte, ahogyan szexuálisan zaklatták őket. Előfordult olyan is, hogy fia kezébe nyomott egy óvszert, majd bezárta egy szobába, ahol egy kábult, mindössze 14 éves lány feküdt az ágyon.

Fotó: Ada County Sheriff's Office
Shannon-t a napokban több börtöntársa támadta meg, akik ököllel rengeteg csapást mértek rá, majd amikor a nő a földre került, folyamatosan rugdosták is. Támadói már korábban is elégtételt vettek rabtársukon, de a mostani harcnak hamar sikerült véget vetni.
A nőt sérülései miatt kórházba szállították, a tájékoztatás szerint a támadás során egyáltalán nem védekezett. Bántalmazói tettük miatt csütörtökön állnak bíróság elé – írta meg a New York Post.
Kapcsolódó tartalom:

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit