Tiltakozók zárták le Belgrád legforgalmasabb csomópontját

Egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták hétfőn.

Több ezren gyűltek össze a belgrádi Autokomanda csomópontnál, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot. A tiltakozást egyetemi hallgatók szervezték, de csatlakoztak hozzájuk civilek, néhány mezőgazdasági termelő pedig traktorral vonult ki, hogy segítse az utak lezárását.

A belügyminisztérium közölte: vizes ciszternákat, mobilvécéket és folyamatos mentőszolgálati készenlétet biztosítottak a tiltakozók számára.

A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején - 15 ember halálát okozva - leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt.


A legkitartóbban a szerbiai egyetemek hallgatói tiltakoznak
, akik - miután a tüntetések ellenzői tiltakozó egyetemistákra támadtak rá - november óta vonulnak az utcákra , és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A diákok Szerbia több városában minden nap 15 percre leállítják a forgalmat a karuk épülete előtt, így tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

Forrás: MTI

2025. január 27. 13:30
Elütöttek egy intézkedő rendőrt Dabasnál, videón a motorháztetőre zuhanó egyenruhás
A tettes elhajtott a helyszínről.
Bizarr testhelyzetben bukott le egy betörő Leányfalun, kattant a bilincs a tornagyakorlat után
Kiderült, nem véletlenül menekült.
Napokon belül üt a magyar autósok órája, rengetegen kaphatnak hatalmas bírságot
Csúnya büntetést kockáztat, aki nincs résen.
Újabb iskolákat riogattak bombákkal, 229 intézménybe érkeztek fenyegető üzenetek
A rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket.
Feltartóztattak egy hajót a katonák és a rendőrök, szabotázsakció történhetett
Előzetes vizsgálatot indított az ügyészség.
Tények teljes adás, 2025. január 28., kedd
FRONTÁLIS - Szörnyethalt egy idős férfi, miután szemből, fékezés nélkül egy kamionnak rohant kedd délután Kölkednél....
Ez egy értelmetlen vita!
Hetek óta tartanak a zűrös ügyek a Házasság első látásra szereplői körül. Bár a műsor a hónap elején véget ért, máig...
family
Káprázatos helyre utazott Ördög Nóra, a műsorvezető nem tud betelni a látvánnyal
Hétfőn még nem is sejtette, hogy mi vár rá.
Segítség, megátkoztak!
Molnár Anikót lehet, hogy megátkozták? Négy hét sem telt el az új évből, máris a sokadik csapás éri. Először a gázka...
family
Búcsúznak Deménytől, az egyik legismertebb magyar vizslától
A gazdija az utolsó útjára kísérte.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.