
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
Felettébb furcsának tűnő szabályokkal védekeznek a gonosz szellemek ellen a thaiföldi Iszán régióban található Ban Khop Klang Nuea lakói.
A helyiek azt követően fogalmazták meg a regulákat, hogy rejtélyes halálesetek borzolták a kedélyeket a településen. Legtöbb esetben fiatalok vesztették életüket olyan betegségek következtében, amelyeknek nem kellett volna végzetesnek lenniük – írta kedden a Daily Star.
Összesen kilenc szabály betartását tették kötelezővé minden ott élőnek, sőt, a látogatóba érkezőknek is tiszteletben kell tartaniuk őket, ezért már a falu bejáratánál egy nagy tábla hívja fel a figyelmet ezekre.
Ha valaki mégis ellenszegülne, annak 500 baht, azaz nagyjából 5000 forint összegű bírásgot kell fizetnie.
Ban Khop Klang Nuea határain belül tilossá vált négylábú állatokat ölni, holttesteket odaszállítani, de bizonyos napokon még köveket bevinni a településre is.
A szabályok sorrendben a következőek:
Bár sokakban felvetődik a kérdés, hogy az említett előírások megtartása miként képes megelőzni a lidérces eseményeket, a helyiek azt állítják, sikerült gátat szabniuk vele az érthetetlen tragédiáknak.

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben