Thaiföldön vádat emeltek egy kanadai férfi ellen, aki felszállás előtt próbálta kinyitni egy repülőgép vészkijáratát

Bangkokban pénteken vádat emeltek az ellen a kanadai férfi ellen, aki egy felszállásra várakozó repülőgép vészkijáratát próbálta kinyitni - közölte a helyi rendőrség egyik tisztségviselője.

A rendőrség beszámolója szerint a thaiföldi nemzeti légitársaság, a Thai Airways Csiangmajból Bangkokba tartó járatán a 40 éves kanadai utas a szerda esti indulás előtt azért esett pánikba, majd szeretett volna kimenekülni a gépből a vészkijáraton, mert vallomása szerint egy másik utas meg akarta ölni. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó egyik utas azt mondta, hogy a repülőgép hátsó részében ülve először arra lett figyelmes, amint hirtelen erős szél támadt, majd arra a férfi azt kiabálta, hogy egy feketébe öltözött másik férfi meg akarja ölni, ami után kaotikus jelenetek játszódtak le a fedélzeten.


A Thai Airways közölte, hogy személyi sérülés végül nem történt, de az incidens miatt a bangkoki járat csak több mint három órás késéssel, éjfél után tudott felszállni, valamint több mint tíz további repülőgép is csak jelentős késéssel tudott elindulni a csiangmaji repülőtérről.

A rendőrség jelenleg azt vizsgálja hogy a férfi kábítószer hatása alatt, vagy esetleg zavart elmeállapotban cselekedett-e; az eljárás egyik ügyésze pedig a vétlen utasoknak okozott károk felmérésével, a másik pedig annak vizsgálatával foglalkozik, hogy a kanadai utas milyen mértékben sértette meg a biztonsági előírásokat.

Forrás: MTI

2024. február 09. 18:41
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family