
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
Az ügyben eljáró központi büntetőbíróság szerint az összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják, hogy a 25 éves marokkói elkövető tette dzsihadista támadásnak minősíthető, amely "a katolikus egyház hitét valló papok", és "a Korán előírásait nem követő muszlimok ellen irányult".
Joaquín Gadea határozatában kitért arra, hogy a férfi nem volt ismert radikális, a rendőrségi jelentésben szereplő szemtanúk beszámolói szerint az elmúlt egy hónapban következett be gyökeres változás a viselkedésében.
A bíróságon hétfőn tett vallomásából a bíró megállapította: az elkövető teljesen tudatában volt cselekedetének, amelyet egyedül hajtott végre, és nem tartozik egyetlen terrorszervezethez sem.
A marokkói férfi múlt hét szerdán támadt rá az egyik algecirasi templomban az esti mise után rendet rakó sekrestyésre. A 65 éves áldozat kimenekült az utcára, de támadója utolérte, és egy bozótvágó késsel végzett vele. Az elkövető ezt megelőzően egy másik közeli templomban is járt, ahol megsebesítette a plébánost. Három másik embernek is sérülést okozott.
A rendőrség nem sokkal később, a támadások helyszínének közelében fogta el. Azonosításakor kiderült, hogy illegálisan tartózkodik az országban, a hatóságok nyáron indították meg a kitoloncolását kezdeményező közigazgatási eljárást.
A 120 ezer fős dél-spanyolországi Algecirasbansoha nem történt még hasonló támadás.
"Mindig békés együttélés uralkodott az itt élő 129 különböző nemzetiség között" - nyilatkozta a történtekről Juan Manuel Moreno, Andalúzia tartomány elnöke.
A helyi muzulmán közösség vezetői arról számoltak be, hogy a támadást követően tagjaikat számos fenyegetés érte.
Francisco César García Magán, a Spanyol Püspöki Konferencia főtitkára azt kérte a nyilvánosságtól, hogy "ne démonizáljanak" egyetlen csoportot sem, ne dőljenek be a provokációnak, ne azonosítsák a terrorizmust egyetlen vallással sem.
Forrás: MTI/ Címlapfotó: Eli Dror hivatalos Twitter-oldala

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta