
Jön a kedvezményes autópálya-matrica a magyar családoknak!
Kedden újabb videóval jelentkezett az Anonymus-maszkos alak, amelyben a fővárosi ingatlan-mutyi kapcsán közölte: „úgy tűnik, a pályázatok célzottan vannak kiírva, és ha azt hittétek, hogy majd az utcáról beesve labdába rúghattok egy komolyabb adásvételnél, akkor nagyon naivak vagytok”.
„Mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”
Az Anonymus-maszkos alak, korábbi ígéretéhez híven, kedden újabb videóval jelentkezett a fővárosi ingatlaneladások ügyében. A felvétel elején bemutatott egy címlistát is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: „először is lássuk a listát, hogy mikkel is házaltak a főváros ingatlanügynökei”.
Ezeket a mandiner.hu szerkesztősége rászerkesztette egy térképre.

Az álarcos alak a lista bemutatását követően hozzátette: „de aki most befektette, ne örüljön meg nagyon, ugyanis nem mindenki számára nyitottak a lehetőségek.” Mint fogalmazott: „vagyis konkrétan nagyon le van szűkítve, hogy kinek él az ajánlat.”
Az álarcos alak ezt követően egy újabb hangfelvételt mutatott be, amelyen két személy a fővárosi Etele út-Tétényi út sarkán található épület pályázatáról beszélget. A hanganyagon (lenti videó) Gansperger Gyula, valamint egy befektető beszélgetése hallható, amelynek során elhangzik, hogy amennyiben az ingatlant kiírják – mint fogalmaznak – „mondjuk kétmilliárd forintra”, akkor a kiírást követően „mi fog történni”.
Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”
A hangfelvételen a felek a „tippekről”, „elvárásokról” is beszélgetnek, valamint Ganspergertől megtudjuk azt is:
én úgy látom, hogy... ugye amire ők nagyon ki vannak éhezve, ez a Városháza.”
A felvétel végén azt is egyértelműsítik, hogy szerintük Berki Zsolt „a megkerülhetetlen kulcsfigura”, valamint kiderül az is, hogy Gansperger szerint „házon belül is zajlik valami küzdelem”, amit viszont Gansperger Gyula „nem lát át”.

Jön a kedvezményes autópálya-matrica a magyar családoknak!

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz!

Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt

A Tisza 5000 milliárdos megszorítást zúdítana a magyarokra – ideje nemet mondani + videó

Döbbenetes újabb részletek a Tisza-csomagról: bankoknak adnák a nyugdíjasok pénzét

NGM: előrehozottan, kedden utalják a megemelt összegű decemberi nyugdíjat

Az utca embere kitöltötte már a nemzeti konzultációt és nem akar adóemelést

Indul a megemelt decemberi nyugdíjak utalása, ilyen pluszbevételekre számíthatnak még az idősek az év elején

Új panaszkezelő felület indul az alvállalkozói kifizetések védelmére

Menczer Tamás szerint az emberek látják, hogy a Tisza túl baloldali, túl brüsszeli és túl veszélyes is

Zsigó Róbert: A Tisza meg akarja adóztatni a mostani és a jövőbeni nyugdíjasokat, és el akarja törölni az állami nyugdíjellátást

Kocsis Máté: Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorítócsomagjáról