
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 128 923, az aktív fertőzötteké pedig 101 457-re csökkent. Kórházban 3090 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen.
Az omikron vírusvariáns Magyarországon is terjed, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma a variánsokat vizsgáló minták alapján megállapította, hogy az új fertőzések több mint 11 százalékáért ez a mutáció a felelős.
Hozzátették: január 6. és 8. között újabb oltási akció lesz, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül lehet oltásra menni.
Januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben. Ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet kérni az oltást - írták.

Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat a rendelési időben végzett oltásokon túl, a hétvégi oltási akciónapokra külön térítésre jogosultak - közölték.
Hozzátették: már a 12-17 éves kamaszok megerősítő harmadik oltásához is lehet időpontot foglalni az interneten.
Tudatták azt is, hogy folyamatosan nyitva a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek oltásához is. A kedden érkezett 48 ezer adag Pfizer-vakcinával folytatódhat a gyermekek oltása a kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál.
A kormányzati portálon felhívták a figyelmet arra, hogy az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is beadhatják az oltást - ismertették.
A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (216 355) és Pest megyében (171 759) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (77 946), Hajdú-Bihar (69 419), Bács-Kiskun (67 857), Szabolcs-Szatmár-Bereg (65 349) és Győr-Moson-Sopron megye (63 543). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (26 801).
Hatósági házi karanténban 14 894-en vannak, a mintavételek száma 9 229 190.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen