
Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta
Idén februárban egy ismert francia komikus, Pierre Palmad súlyos balesetet okozott, utólag pedig beismerte, kokaint és egyéb szereket is fogyasztott. A frontális karambol során egy 37 éves apa, az autóban ülő 6 éves kisfia súlyosan megsérültek, a férfi 6 hónapos terhes sógornője pedig elvetélt. A vétlen autó sofőrje hónapokig kórházban volt, sok műtéten esett át, egy ideig pedig mesterséges kómába is helyezték. Fia, annak ellenére, hogy be volt kötve, koponya- és állkapocs törést szenvedett.
A színészt a szörnyűség után letartóztatták, tettét beismerte, noha a baleset körülményeire szinte egyáltalán nem emlékszik, mindezek ellenére szabadlábon várja a bíróság döntését.
A francia belügyminiszter, Gérald Darmanin az esetre reagálva a napokban kijelentette, támogatja azt, hogy a jövőben az ittas, avagy valamilyen kábítószer hatása alatt volán mögé ülő sofőrök által okozott halálos baleseteket közúti gyilkosságnak minősítsék. A büntetés mértéke ugyan ebben az esetben sem változna, így az elkövetők továbbra is legfeljebb 10 év börtönt kaphatnának.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét