
Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak
Egy elsőre teljesen érthetetlen balesetet rögzített egy térfigyelő kamera az angliai Liverpool egyik közkedvelt részén – számolt be kedden a LadBible.
Egy nő és egy férfi éppen egy bár előtti asztalnál ültek, és kortyolgatták békésen az italukat, mikor egyik pillanatról a másikra életveszélybe kerültek.
Az utcában egy Audi érkezett nagy sebeséggel, amelynek sofőrje megmagyarázhatatlanul a vendégek közé hajtott. Tarolt, amit csak lehetett, kidöntötte az oszlopokat, vitte a virágokat, illetve az asztalokat és székeket is borította a benne ülőkkel együtt.
A hátborzongató jelenet végződhetett volna súlyosabban is, szerencsére a férfi könnyebb sérülésein kívül, amelyeket a helyszínen elláttak, az anyagi kárt leszámítva kívül nem történt baj.
Azóta kiderült, hogy az autót vezető 53 éves nő részeg volt, ezért ittas vezetés és gondolatlan veszélyeztetés miatt a rendőrség letartóztatta.

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó

Kukában találtak rá egy férfi holttestére, kiderültek a részletek

10 éves kisfiú késelt a játszótéren, egy 7 éves kislányt szúrt le

Zelenszkij túl messzire ment: újabb magyar férfit raboltak el a toborzók Ukrajnában

Trump döntött: Washington ukrán segítség nélkül is elbánik az iráni drónokkal

Lépéskényszerbe hoztuk az ukránokat – hazatér a tényfeltáró bizottság

Álomnyaralásból rémálom: fertőzés tört ki egy luxus óceánjárón