Tényleg betilthatják Németországban az AfD-t?

Hiába egyre népszerűbb a párt, továbbra is sokan követelik az AfD egyszerű betiltását Németországban - írta meg a Mandiner.

Mint arról a lap is beszámolt, immár minden negyedik német választó a rendszerkritikus jobboldali AfD pártra szavazna. A választók 24 százalékát megszólító radikális párttal szembeni, betiltást követelő hangok azonban továbbra is jelen vannak, sőt most újra a nyilvánosság előterébe került az erről szóló sokéves vita.

A német baloldal és a balra húzó német nyilvánosság vagy komolyan veendő vitatémának vagy kifejezetten kívánatosnak tartja az AfD betiltását.

Az új apropót ehhez egy potsdami udvarházban tartott titkos találkozó híre szolgáltatta. A Correctiv nevű német oknyomozó oldal szerint AfD politikusok, a CDU konzervatív jobbszárnyának számító Werteunion képviselői és az „identitárius” mozgalom tagjai vettek részt. A portál szerint a találkozón téma volt, hogy Németországból több millió migrációs hátterű embert kellene kitoloncolni, akkor is, ha német útlevéllel is rendelkeznének, a folyamatot pedig „remigrációnak” hívták.

A német nyilvánosságban sok helyen szélsőségesnek nevezték a találkozót és a témáját. Az AfD nem egyértelműen nyilatkozott az ügyben: mint kiderült, Alice Weidel pártelnök egyik tanácsadója is részt vett a találkozón, ugyanakkor a párt leszögezte, hogy ez nem az AfD pártrendezvénye volt, Weidel pedig nem tudta, ki mindenki vesz részt az eseményen.

A CDU is elhatárolódott: a párt szerint ha a CDU részéről valaki részt vett ezen az eseményen, „az a CDU alapelveivel megy szembe”.

A Zöldek a találkozó híre kapcsán azt közölték: az AfD és hálózata „alkotmányellenes” és „embergyűlölő”, és a kitoloncolások terve „konkrétan fenyegeti a németországi demokráciát”.

A zöldpárt ezért parlamenti vizsgálatot követel. Nancy Faeser szociáldemokrata belügyminiszter is felemelte a szavát: szerinte a német Alkotmányvédelem (titkosszolgálat)

jól teszi, hogy nagyon pontosan figyeli, milyen kapcsolatok vannak a szélsőjobboldalon, hogyan kerülnek kapcsolatba az AfD képviselői az alkotmány ellenségeivel és milyen emberellenes ideológiákat hirdetnek a találkozóikon. Senki nem becsülheti alá ezt a veszélyt

 – hangsúlyozta Faeser.

Fotó: AfD hivatalos Twitter-oldala

Az AfD betiltása tehát újból a terítéken van. A prímet többek között egy CDU-s politikus, az északnémet Schleswig-Holstein miniszterelnöke, Daniel Günther viszi, aki szerint az AfD veszélyt jelent a demokráciára, ezért be kell tiltani.

Olyan pártról beszélünk, amely három tartományban szélsőjobboldaliként van nyilvántartva. Egy ilyen pillanatban egy védekezni képes demokráciának használnia kell a rendelkezésre álló fegyvereit

– jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.

Berlinben és más városokban is ezrek tüntettek az AfD betiltása mellett, többek között „Ki a nácikkal” transzparensekkel és Antifa-zászlókkal.

Mások óvatosabbak a betiltással kapcsolatban: Friedrich Merz, a CDU országos elnöke szerint a betiltás csak a mártírszerepében erősítené meg az AfD-t, és ehelyett inkább vitákban és tartalmi kérdésekben kellene felvenni a harcot a párttal.

Frank-Walter Steinmeier, a szocdem pártból érkezett német szövetségi elnök is óvatosan fogalmaz. Szerinte ugyan a szélsőséges mozgalmak „mindig hazánk szerencsétlenségei voltak”, de inkább az lenne a feladat, „hogy jobb válaszokat adjunk, a demokratikus többséget szervezzük és erősítsük meg” – jelentette ki az államfő.

A német állam az elmúlt években próbálkozott már betiltással: a mai AfD-nél sokkal népszerűtlenebb, marginális NPD-t (Nemzeti Demokrata Pártot) 2017-ben próbálták betiltani, de a szövetségi alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az NPD bár ellensége az alkotmánynak, de pártként túl jelentéktelen ahhoz, hogy valódi veszélyt jelentsen a demokráciára. Hogy a most a választók negyedének támogatását bíró AfD esetében hogyan és milyen irányba érvelne az alkotmánybíróság, jelenleg nem tudható. Igény, az volna rá – mármint a betiltásra, ez a fentiekből is látszik a német nyilvánosságban.

2024. január 15. 16:46
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family