2025. november 12. szerda, Jónás, Renátó
4°C Budapest

Teljessé vált a Demján Sándor Program támogatási palettája

Teljessé vált az Új Gazdasági Akcióterv részeként meghirdetett a kkv-k fejlesztését célzó Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási terméklistája. A program keretében a kormány 2025-ben összesen 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai vállalkozások fejlesztéseit, elősegítve a versenyképességük növelését és méretugrásukat.
Tenyek.hu
2024. december 12., csütörtök 15:55
Vágólapra másolva!

A kis- és középvállalkozók exporttevékenységét támogató hitel- és kifektetést támogató tőkeprogram elemeinek meghirdetésével teljessé vált a 21+1 pontos Új Gazdasági Akcióterv részeként megvalósuló kkv-kat célzó Demján Sándor Program 8+1 pontos termékpalettája.

A vállalkozások november óta már a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékos kamat mellett igényelhetik a Széchenyi Kártya Program beruházási hitel elemeit, amelyhez a Garantiqa az első évben kezességvállalási díjat sem számít fel. Ezzel a vállalkozások finanszírozási költségei negyedével csökkenhetnek. Az uniós programok egy része is rendelkezésre áll a cégek beruházásainak támogatására, az egész ország területén elérhető 0 százalékos hitel is ezt a célt szolgálja.

Az elmúlt egy hét bejelentéseit követően, a program főbb elemei és az általuk kínált lehetőségek ismeretében, a hazai kkv-k elkezdhették a felkészülést és az előregisztrációt a programokra.

• a Demján Sándor Tőkeprogram keretében a gyors növekedést tervező vállalkozások a piaci tőkebefektetések minimális hozamelvárásának felén, csak évi 5 százalékos kamaton juthatnak 6 éves időtartamra 100-200 millió forintos fejlesztési forráshoz

• az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban a cégek 5-200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fejlesztéseikhez és eszközbeszerzéseikhez abban az esetben, ha a beruházás költségeinek legalább 50 százalékát saját forrásból (vagy hitelből) maguk biztosítják

• a "Minden vállalkozásnak legyen honlapja" programkeretében a mikro- és kisvállalkozások 2 éves időtartamban min. 400 ezer, max. 1,5 millió forintos összegben kaphatnak támogatást digitális jelenlétük erősítésére - weboldal, közösségi média oldal vagy webáruház létrehozására, működtetésére.

• az EXIM Magyarország exportáló vállalkozásoknak és beszállítóiknak kínált hiteltermékei (Jövő Exportőrei Beruházási és Zöld Beruházási Hitel, Exportélénkítő Beruházási Hitel és Exportélénkítő Lízing) forintalapon vagy devizában kedvező kamatozás mellett segítik a hazai vállalkozások exportjának felfutását.

• a Kifektetési Tőkeprogram és az ezt akár kiegészítő EXIM Kifektetési Hitel a külföldi üzleti lehetőségek (cégfelvásárlást, új piacra lépés) gyors kiaknázását teszi lehetővé.

A programokra a vállalkozások a következő év elején tudnak majd jelentkezni, a feltételek előzetes meghirdetésével azt biztosítják a programot bonyolító szervezetek (Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Tőkeholding, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség, Neumann Technológiai Platform, EXIM Magyarország), hogy a vállalkozásoknak kellő ideje legyen a feltételek megismerésére és a szükséges dokumentumok beszerzésére. A programok részleteit és a pontos menetrendeket a Demján Sándor Program honlapján, valamint a közreműködő szervezetek, illetve a vállalkozásfejlesztési partnerek internetes oldalain találhatják meg a lehetőség iránt érdeklődő vállalkozások.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a Demján Sándor Program elemeinek fogadtatása minden várakozást felülmúlt. A programok meghirdetése után elindult előregisztráció során már az első napokban több mint 300 előregisztrációt fogadtak a tőkeprogramban, az 1+1 támogatási programra regisztrálók száma pedig már meghaladta az 500-at.

Az államtitkár hangsúlyozta: a jövő évtől elinduló beruházások révén a hazai kkv-szektor lehet az egyik hajtóereje a kormány és a nemzetközi elemzőházak által előrejelzett, 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek. A kormány a vállalkozások megerősítésével nemcsak a gazdaság fejlődéséhez, hanem a családok anyagi biztonságához is hozzájárul, hiszen a hazai vállalkozások 99 százalékát adó kkv-szektor a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk