Telefonon tudta meg egy férfi, hogy elhagyta párja, hét órát vezetett, hogy végezzen utódjával

Mikor a két férfi egymásnak esett, a vita tárgyát képző nő pánikrohamot kapott és elájult.

Ausztriában dolgozik az a 27 éves román nő, aki telefonon közölte otthon élő barátjával, hogy köztük mindennek vége. A szakítás oka egy másik férfi volt, akibe külföldön tartózkodása alatt szeretett bele.

A felszarvazott férfi nem hagyta annyiban a dolgot, időt és pénzt nem sajnálva fogta magát, autóba pattant, majd meg sem állt a stájerországi kis településig, Puch bei Weiz-ig. A megcsalt ex hét órát vezetett azért, hogy jól helyben hagyja szerelme újdonsült választottját – számolt be szombaton a Főtér.

A 31 éves sértett, miután megérkezett, egy 30 centi hosszú késsel próbált meg betörni a munkásszállóba, ahol az „utódját” megöléssel fenyegette, majd megrongálta az épület előtt parkoló egyik kocsit is.

A fotó illusztráció: Tények archív

A két férfi összeakasztotta a bajuszát fizikailag is. Mikor a nő új párja segítségére sietett, exe egy övvel elkezdte fojtogatni. Az áldozat pánikrohamot kapott, majd elájult az események hevében, végül a többi lakónak kellett szétválasztania a küzdő feleket, majd mentőt és rendőrt hívni.

A késsel támadó román férfi ugyan tagadta az egyenruhásoknak, hogy gyilkolni akart volna, letartóztatták, így fogdában várja a vizsgálat végét.

2023. október 15. 16:52
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
„Boldog születésnapot, Magyarország!” – írta a Harcosok Klubjában a miniszterelnök. Orbán Viktor leszögezte: „Harcol...
Újult erővel áll neki élete nagy művének.
A magyar űrkutatásért tett munkájuk elismeréseként a két magyar űrhajós, Farkas Bertalan és Kapu Tibor vehette át a ...
Éjszaka hullámzó hidegfront hoz jelentős lehűlést.
A zenekar számára szimbolikus helyszínen érkezett a hatalmas elismerés.