Tátva maradt a rokonok szája a virrasztáson, megmozdult a gyászolt nagymama – Videó

Mikor felnyitották a koporsót, az idős asszony életjeleket adott.

Saját virrasztásán ébredt fel a koporsóban fekve egy nő pénteken az ecuadori Quito-ban – számolt be a Larazon.es.

A 76 éves Bella Montoya egy agyi érrendszeri betegség miatt feküdt kórházban, fia elmondása szerint szívproblémákkal és magas vérnyomással is küzdött. Egyik nap aztán az idős asszonynak leállt a légzése, megszűnt a pulzusa, majd halottnak nyilvánították.


Ezt követően a testet délután két órától fél hétig a koporsóban tartottak, amelynek fedelét csak az esti virrasztáson nyitották fel.

Ekkor döbbenetes felfedezést tettek a hozzátartozók, az asszonynál ugyanis életjeleket figyeltek meg. Keze mozgott, és meg is ütötte vele a koporsó bal oldalát.


Az idős nőnél minden bizonnyal katalepszia lépett fel, amely miatt több órán keresztül halottnak tűnt. Ezután visszaszállították a kórházba, és folyamatos megfigyelés alatt áll az intenzív osztályon.

A Montoya család jogi lépéseket tervez az ügyben, hogy felelősségre vonják a kórházi dolgozókat.

2023. június 12. 13:51
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Megállíthatatlanul terjed az erdőtűz Törökországban, már 13 áldozatról tudnak. Az ország középső és dél-nyugati rész...
Minden idők nyolcadik legnagyobb lottónyereményét vihetik el, pontosan négy milliárd forintot. Március óta nincs tel...
Jégesővel, szélviharral és sűrű villámlással érkezett meg a lehűlés pénteken, Mosonmagyaróváron elverte a kerteket a...
Ámokfutó okozott óriási balesetet pénteken az M43-ason Makónál. Az elképesztő jelenetet egy másik autó fedélzeti kam...