
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
A védelmi minisztérium a Telegram üzenetküldő alkalmazáson jelentette be, hogy két drónt semmisítettek meg.
Szergej Szobjanyin polgármester szintén a Telegramon közölte, hogy a drónok hajnali 4 óra körül két, nem lakóházként szolgáló épületet találtak el. Hozzátette: "komoly károk vagy áldozatok" nem voltak.
A jelentésekből nem derült ki, hogy az épületek a drónok célpontjai voltak-e, vagy csak rájuk zuhantak.
Az orosz állami hírügynökségek a mentőszolgálatok közleménye alapján arról számoltak be, hogy drónmaradványokat találtak a Moszkva központjában húzódó Komszomolszkij sugárúton, mintegy 2 kilométerre a védelmi minisztériumtól.
A hírügynökségi jelentések hozzátették, hogy a Komszomolszkij sugárutat és a Lihacsov sugárutat lezárták a közlekedés elől, mivel egy magas irodaépület megrongálódott.
Az orosz védelmi minisztérium tévécsatornája, a Zvezda egy videófelvételen azt mutatta, hogy egy magas épület felső szintjein kitörtek az ablakok, és megrongálódott az épület szerkezete.
Forrás: MTI

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés