
A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!
Háromkulcsos progresszív személyi jövedelemadó (szja) bevezetését tervezi a Tisza Párt gazdasági kabinetje egy nyilvánosságra került belső dokumentum szerint. A javaslat értelmében már az átlagbér is magasabb kulcs alá esne, a legfelső jövedelmi sávban pedig 33 százalékos adó várna a keresőkre. Már az átlagbér is 22 százalékos adósávba esne. 1 millió 250 ezer forint fölött pedig már jönne a 33 százalékos sáv is. Mindezt annak ellenére, hogy Magyar Péter korábban még az szja jelentős csökkentését ígérte.
Takács Péter egészségügyi államtitkára a szerdai Harcosok órája online műsorban reagált a Tisza többkulcsos adórendszerre vonatkozó elképzelésére.
Az államtitkár azt mondta: a "naftalinszagú MSZP-SZDSZ-es gazdaságpolitikát hozzák elő, amely már a 1990-es években sem működött, és csak az állami vagyon elherdálására és népnyúzásra épül". Kijelentette, a Tisza adórendszere egy heti átlagosan 40 órát dolgozó orvos zsebéből havi 228 ezer, egy diplomás ápolóéból 100 ezer forintot venne ki, de más egészségügyi dolgozóknak is több tízezer forint mínuszt jelentene.
Akik a programot írták, azoknak olyan egzisztenciális biztonságuk van, hogy ez az adórendszer őket nem rengetné meg, a többiek nem érdeklik őket, meg kell felelni a brüsszeli gazdáknak, kerül, amibe kerül
- mondta az államtitkár.
Egy orvos ennyivel keresne kevesebbet a Tisza tervei szerint:
Orvosok bruttó átlagkeresete:
- 2 197 000 Ft
- jelenlegi adózásban nettóban: 1 461 005 Ft
- a Tisza Párt tervezett adózási rendszerében: 1 232 212 Ft
Vagyis 228 793 forinttal keresnének kevesebbet az orvosok Magyar Péterék tervei szerint.

A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

J.D. Vance: Ne engedjük, hogy arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok

Orbán Viktor: Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Orbán Viktor helyretette Donald Tuskot: „Mit tettél a békéért?”

Videó: Donald Trump élőben üzent Budapestre: teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között

Orbán Viktor a Karmelitában fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt


