Tádzsik útlevél segítheti a terroristákat az unió területére

Tádzsik útlevélhez jutva az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy más, tálib szélsőséges szervezetek tagjai észrevétlenül juthatnak az Európai Unió területére. Némileg hasonló kockázatot jelent, hogy az egyre növekvő számú törökországi menekültek közé török ajkú szélsőségesek – törökök, kurdok, illetve azeri, dagesztáni és más kaukázusi területről származók – vegyülhetnek – derül ki titkos minősítés alól feloldott titkosszolgálati jelentésből – írta szerdán a Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet korábbi cikkeiben ismertette az illegális migráció és a terrorizmus kapcsolatát vizsgáló, múlt héten nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági beszámoló egyes részleteit.

Az írásokból egyebek mellett kiderült, hogy az embercsempészet egyik meghatározó útvonala – a balkáni – a tálib kormányzat felügyelete alá került, illetve hogy az illegális migráció növekedésével, lényegesen nagyobb lett a kockázata annak, hogy terroristák lépjenek az Európai Unió területére.

A lap közölte azt is, hogy az Izrael és a Hamász közötti háború kitörése miatt az európai célpontok vonatkozásában egyre több terrortámadásra utaló információ keletkezik. Mostani cikkükben a tádzsik, illetve a török ajkú szélsőségesekről szóló részt ismertetik bővebben.

A beszámoló külön részben tárgyalja Tádzsikisztán és Afganisztán viszonyát, geopolitikai helyzetét. Kockázatot jelent ugyanis, hogy az Afganisztánban tömegesen élő tádzsikok határokon átnyúló kapcsolataikat kihasználva könnyen jutnak tádzsik útlevélhez. Ez azért fontos, mert a Független Államok Közössége (FÁK) térségén belül így már külön engedély nélkül utazhatnak.

Moszkvai átszállással – mindenféle rizikó nélkül – egy-két nap alatt Belgrádba érkezhetnek. Ezzel a módszerrel az Iszlám Állam, az al-Kaida vagy más, tálib szélsőséges szervezetek tagjai észrevétlenül juthatnak az Európai Unió területére. 

Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Ez már csak azért is fontos, mert a jelentés szerint a Vajdaságban működő embercsempészcsoportok irányítását a tálib titkosszolgálat, kormányzat vette át azzal a céllal, hogy az egymással rivalizáló afganisztáni bandák közötti harcokat megszüntesse és az illegális migrációból származó óriási hasznot saját bevételeként könyvelhesse el. Ezt a pénzt aztán akár fegyverek vásárlására, illetve terrorfinanszírozásra fordíthatja.

A piacfoglalásért folyó harcokban egyébként olyan radikális csoport is megjelent, amely a TikTokon terjesztett videóiban már nem az ügyfelek (illegális migránsok) toborzását célozza, hanem a saját harci erényeit hangoztatja. A fenyegető videók a stílusjegyek alapján az Iszlám Állam és az al-Kaida által korábban közzétett képanyagokra hasonlítanak.

Az afganisztáni–tádzsik helyzetértékelés mellett a nemzetbiztonsági beszámoló kitér arra is, hogy a török illegális migránsok száma folyamatosan emelkedik. Jellemzően a jó anyagi háttérrel rendelkező törökök (kurdok) azok, akik rászánják magukat az utazásra.

A török migránsok Szerbiába legálisan, repülőgéppel érkeznek, majd Belgrádból, elsősorban grúz embercsempészekkel folytatják útjukat Nyugat-Európa irányába.

A tádzsik helyzethez hasonló biztonsági kockázatot jelent, hogy az egyre növekvő számú törökországi menekültek közé különböző, török ajkú szélsőségesek – törökök, kurdok, illetve azeri, dagesztáni és más kaukázusi területről származók – vegyülhetnek, akik a szerb–török könnyített beutazással élve eljutnak a déli magyar határ térségébe, ahonnan megpróbálnak Magyarországon keresztül az unió más tagállamaiba utazni.

Lényeges körülmény, hogy a pénzek küldéséhez az úgynevezett hawala rendszert használják az embercsempészek. Ennek a muszlim világban elterjedt szisztémának a lényege az, hogy ha valaki küldeni akar valahová egy bizonyos összeget, az megkeresi a legközelebbi hawaladart, és átadja neki a pénzt.

A közvetítő ezek után felhívja a kollégáját a másik városban vagy éppen másik országban, és közli vele, hogy kinek és mennyit kell kifizetnie. A címzettnek ezek után nincs más dolga, mint hogy felvegye a neki járó summát. Ez, a bankrendszert kikerülő módszer kiváló lehetőséget jelent a terrorizmus, a terroristák pénzelésére. 

2023. november 08. 09:24
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Egyéni sprint, leghangosabb ugatás, jelmezverseny és csoportos futam – ezekben a számokban mérték össze tudásukat a ...
Több százan zumbáztak együtt a harmadik, gyulai Zumba Fesztiválon. A három napos eseményre már nem csak az ország sz...
Megszólalt Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról!
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...