
Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren
Tragikus körülmények között meghalt Viktorija Divak, háromszoros orosz bajnok kézilabdázó.
A 29 éves sportoló egy ház nyolcadik emeleti ablakából zuhant a mélybe, és vesztette életét. A Championat.com szerint semmi nem támasztja alá, hogy öngyilkosság történt volna.
Halála előtti napon még vesztes bajnoki mérkőzésen lépett pályára a CSKA ellen.
Viktorija Divak pályafutása Volgográdban indult, nevelőegyesületével, a Dinamóval három bajnoki címig jutott. Hazájában ezután a Krasznodar színeiben tűnt fel, de Németországban, Franciaországban és Fehéroroszországban is légióskodott.
2021-ben hazatért, és az GK Asztrahanocska-nál folytatta pályafutását, ahol egészen haláláig játszott.
Korábban tagja volt az Európa-bajnokságon ezüstérmes orosz női ifjúsági válogatottnak is.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Paprikaspray-vel elkövetett támadás okozott fennakadást a londoni Heathrow repülőtéren

Többen meghaltak egy goai diszkótűzben

Holttestet találtak egy óvoda udvarán, megrázó látvány fogadott egy édesanyát

Katonák egy csoportja hatalomátvételt jelentett be Beninben

Nagy a baj: A csernobili atomerőműnél azonnali beavatkozás szükséges

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben