Szomszédunkban újabb koronavírus variáns terjed gyorsan

Romániában is megjelent a koronavírus omikron variánsának új, Amerikában nagyon gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata: a közegészségügyi intézet (INSP) e heti összesítése szerint az országban eddig öt ilyen fertőzést azonosítottak - közölte szerdán a News.ro hírportál.

Az INSP jelentése a koronavírus "aggodalomra okot adó" változatainak (VOC) gyakoriságával foglalkozik, és csak egy lábjegyzetben szerepel az, hogy az elmúlt héten beazonosított, "figyelmet igénylő változatok" (VOI) az új, BQ.1-es alvariánshoz tartoznak.

Erre Octavian Jurma temesvári orvos, a romániai koronavírus-járvány egyik legtöbbet idézett kutatója hívta fel a figyelmet, aki "állami szintű vírustagadásnak" minősítette azt, hogy az új kórokozó megjelenésével és közösségi terjedésével a bukaresti egészségügyi minisztérium nem foglalkozik. Jurma a szaktárcát hibáztatja azért is, hogy a romániai laboratóriumok egyre kevesebb, a vírusváltozatok pontosabb beazonosítására alkalmas szekvenciális elemzést végeznek.

Míg négy hete 174, három hete 94, két hete 32 szekvenciális elemzést értékeltek ki Romániában, addig múlt héten számuk 18-ra csökkent, közülük azonban négy már az új vírus-alvariánst mutatta ki - mutatott rá a News.ro által idézett Facebook-bejegyzésében a szakértő.

Jurma szerint egy új járványhullám kezdetét jelezheti, hogy múlt héten (a korábbi 90-ről ismét száz fölé) emelkedett az intenzív terápiára szoruló koronavírusos betegek száma, úgy értékelte: ezért is fontos lenne beazonosítani, hogy milyen kórokozó terjed. Romániában egyébként továbbra is enyhén csökkenő tendenciát mutat a fertőzések száma, de a járványgörbe ellaposodott.

A koronavírus szeptemberben megjelent BQ.1-es, illetve BQ.1.1-es omikron-alvariánsa október végén már a fertőzések 29 százalékát okozta az Egyesült Államokban, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hétfői közleménye szerint pedig megjelent már Nagy-Britanniában is, valamint több európai uniós tagállamban. Az ECDC arra számít, hogy november végéig, december elejéig ezek az alvariánsok fogják okozni a Covid-fertőzések több mint felét Európában, a jövő év elején pedig részarányuk meg fogja haladni a 80 százalékot.

Az ECDC szerint egyelőre semmi sem utal arra, hogy az új alvariánsok súlyosabb megbetegedést okoznának, mint a nyári járványhullámért felelős BA.4-es és BA.5-ös alváltozatok, viszont terjedési sebességük azt jelzi, hogy nagyon fertőzőek. Egy tanulmány pedig azt valószínűsíti, hogy ezek a kórokozók is meg tudják kerülni - a korábbi változatokkal történt fertőzések vagy az oltás által kialakított - immunválaszt.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2022. november 02. 20:06
9 éves kisfiú holttestét találták meg a Dunában
Egy másik gyereket még mindig keresnek.
8 éves kislányt harapott arcon egy kutya, biciklizés közben érte a támadás
Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Megszólaltak a Deák téri kettős gyilkosság szemtanúi - videóval
Újabb megrázó részletek derültek ki a Deák téri késelésről.
Fegyvert fogtak a rendőrökre a becskei kocsma előtt, eldördült egy lövés is
Meglőttek egy férfit, aki fegyverrel fogadta az intézkedő rendőröket Becskén - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-fők...
Kórházba került Ferenc pápa, műteni kell
A szentatya kórházba vonult, ahol hamarosan megoperálják majd.
Megműtötték Ferenc pápát, kiderült, hogy van
Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van - közölte Sergio Alfier...
Kiderült, hogy ki van a szexvideón - Újabb részletek a legújabb botrányról, videóval
Döbbenetes videók szivárogtak ki egy híres magyar énekesről, örömlányokkal tölti az éjszakát egy kéjlakban. Sokan az...
Menet közben kigyulladt egy kisteherautó a 47-es főúton
Menet közben kigyulladt, és teljesen kiégett egy kisteherautó a 47-es főúton, Darvas külterületén félpályán halad a ...
Novák Katalin a Swiss Economic Forumon tart előadást
Magyarország szerepe Európában címmel tart előadást Novák Katalin köztársasági elnök csütörtökön a Swiss Economic Fo...
Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első
Csütörtökön hajnalban Orbán Viktor miniszterelnök összehívta a Védelmi Tanácsot az ukrán-orosz háborúban fokozódó ha...
A leállósávban előzgetett, aztán megpróbálta kicselezni a rendőrt, öröm nézni, ahogy ráfázott
Dárdai Pál döntött a jövőjéről
A kiegyezés utáni magyar államháztartás stabilizálója
Nagyon hasznos frissítés érkezik az iPhone-okra
Fontos dolgot közöltek a Lidl diszkontláncról