
Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában
A szerencsétlen eset a napokban történt egy spanyolországi horror cirkuszban, ahol egy 30 év körüli férfi önként jelentkezett a késdobálós mutatványra - írta meg a Metro vasárnap.
A bátor nézőt félmeztelenül, bekötött szemekkel egy deszkához szíjazták, ám az első kés eldobása után hirtelen összeesett.
A férfi ugyanis annyira megijedt a tudattól, hogy egy rossz célzással akár meg is halhat, hogy szívrohamot kapott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A cirkusz dolgozói azonnal riasztották a mentőket és kiürítették a nézőteret.
A férfit végül a szakemberek súlyos állapotban szállították kórházba, ahol jelenleg is az intenzív osztályon van.

Meghalt két magyar egy lavina miatt a Tátrában

Veszélyesebb hely lett a világ: már semmi sem szab határt két atomhatalom nukleáris fegyvereinek

Rossz helyen kezdte meg a felszállást a pilóta, baj lett belőle

Németország háborúra készül, már szimulációt is indítottak

Közösen fog fegyvereket gyártani Ukrajnával részben uniós pénzből Lengyelország

Kubilius: a felvett uniós hitel nem elég Ukrajnának, ennél sokkal többet kell küldeni

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés