
Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt
A tájékoztatás szerint a márciusban őrizetbe vett fiatal öt mecsetet jelölt meg a városállamban azzal a céllal, hogy ott támadásokat hajtson végre a pénteki ima idején. Kijelentette: az 59 ember halálát okozó christchurch-i vérengzés elkövetője a példaképe, akit hősnek tekint.
A tinédzser legalább száz muszlimot akart megölni és a támadásokat élőben is közvetíteni akarta
- mondta K. Sanmugan belügyminiszter.
Szingapúrban a világ egyik legszigorúbb fegyvertörvénye van érvényben, ennek ellenére a gyanúsított már többször is megpróbált fegyvert szerezni
- tette hozzá a miniszter.
A tinédzser a nyomozóknak teljesen nyíltan elmondta, hogy ha lett volna fegyvere, akkor végrehajtotta volna ezeket a támadásokat
- fejtette ki a miniszter.
Forrás: MTI / A borítókép illusztráció: Shutterstock

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír