
Exkluzív interjút adott a Tényeknek J.D. Vance: Orbán Viktor győzelmét várja
A tárcavezető arról számolt be, hogy a hatóság csütörtökön jóváhagyta az úgynevezett olvadékcsapda gyártásiengedély-kérelmet. Elmondta, hogy ez a reaktorok egyik kritikus fontosságú, ráadásul hosszú gyártási idejű alkotóeleme, amelynek feladata, hogy egy esetleges nukleáris baleset esetén felfogja a reaktortartályból kiáramló olvadékot, és így megelőzze a környezetre és egészségre káros anyagok kijutását.
"Ez fontos előrelépés ahhoz, hogy az atomerőmű valós építkezési munkálatai meg tudjanak kezdődni" - mutatott rá.
Szijjártó Péter ezután közölte, hogy pénteken a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezetőivel fog tárgyalni Isztambulban a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos munkálatok felgyorsításáról, hogy 2030-ra a tervezett két új reaktorblokk már munkába tudjon állni.
Szavai szerint ez azért fontos, mert az ukrajnai háború és a jelenlegi geopolitikai változások komoly energiaellátási kihívásokkal járnak az egész világon. "És világos, hogy az elkövetkezendő években azok az országok érezhetik majd magukat biztonságban, amelyek minél nagyobb mértékben elő tudják állítani a saját maguk által használt energiát" - húzta alá.
"Ebből a szempontból a paksi atomerőműnek kulcsfontossága van" - fogalmazott.
A miniszter hangsúlyozta, hogy minél előbb sikerül megépíteni a két új reaktorblokkot, annál előbb lesz még stabilabb, még biztosabb Magyarország energiaellátása és hazánk annál előbb tudja függetleníteni magát a világ energetikai piacának "elképesztő zavaraitól" és az elmúlt hónapokot, illetve várhatóan a következő éveket is jellemző "szélsőséges áringadozástól".
Hozzátette: a paksi kapacitásbővítés ráadásul lehetővé teszi a rezsicsökkentés eredményeinek hosszú távú megőrzését.
MTI/Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán

Exkluzív interjút adott a Tényeknek J.D. Vance: Orbán Viktor győzelmét várja

A Kárpátia frontembere a Tiszáról: Ne szavazzunk olyanokra, akik más ország zsoldjában állnak!

J.D. Vance: Ne engedjük, hogy arctalan brüsszeli bürokraták és idegen országok akarják meghatározni, hogyan éljenek a magyarok

Orbán Viktor: Álljunk ki a szabadság, a béke és a biztonság mellett!

Orbán Viktor helyretette Donald Tuskot: „Mit tettél a békéért?”

Videó: Donald Trump élőben üzent Budapestre: teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktort

Elemzés: JD Vance alelnök megcáfolta Magyar Péter legfőbb állítását és kiállt Brüsszellel szemben is Orbán Viktor mellett

Orbán Viktor: Az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált

Szánthó Miklós: Zelenszkij már a Tisza vereségre készül, jöhet a magyar Majdan

J. D. Vance keményen üzent Brüsszelnek Budapestről: „Hagyják békén Magyarországot!”

„Európa egyik igazi államférfija” – J. D. Vance méltatta Orbán Viktort Budapesten

Szijjártó Péter: J. D. Vance látogatása is mutatja, hogy új aranykor kezdődött Magyarország és az Egyesült Államok között


