Szijjártó Péter: világos különbséget kell tenni a menekültek és az illegális migránsok között

A nemzetközi közösségnek a képmutatást hátrahagyva végre világossá kellene tennie, hogy egyértelmű különbség van a menekültek és az illegális migránsok között, s ekképpen is kellene eljárni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Menekültügyi Fórum plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll, keletről az ukrajnai háború, míg délről az Európai Unió külső határának védelme jelent komoly kihívást a most legforgalmasabbnak számító nyugat-balkáni migrációs útvonalon.

Felszólalásában rámutatott, hogy a nemzetközi jog egyértelműen fogalmaz ezen a területen, ez alapján ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni, azonban nincsen joga akár tucatnyi biztonságos államon keresztülmenni, amíg el nem éri a kiválasztott helyet.

Hátra kellene hagyni a képmutatást, és világosan ki kellene mondani, hogy egyértelmű és nyilvánvaló különbség van menekültek és illegális migránsok között

- szögezte le.

A háború elől az első biztonságos országba távozók menekültnek tekintendők, akiknek ekként jogukban is áll ott maradni, ezzel szemben a biztonságos országok során határok megsértésével keresztülutazók illegális bevándorlóknak minősülnek, akiket meg kell állítani - emelte ki.

Szijjártó Péter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendezvényén épp hazánkat nevezte a legjobb példának a nemzetközi jog tiszteletben tartására e tekintetben.


Aláhúzta: Magyarország minden menekültet beenged, amit jól példáz, hogy több mint egymillió ember érkezett már a háború kezdete óta az országba a szomszédos Ukrajnából, ők megfelelő ellátást kaptak, egyenlő hozzáférést az egészségügyhöz és az oktatáshoz, s több mint 1500 hazai iskolában és óvodában tanulnak menekült gyerekek.

Ezzel szemben a hatóságok mindent megtesznek a migránsok megállítása érdekében, miközben tavaly 275 ezer, idén pedig már csaknem 200 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak.

A miniszter utóbbi kapcsán sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes bevándorlók és embercsempészek rendkívül erőszakosan viselkednek, vannak, akik felfegyverkeztek, és több esetben is rálőttek a magyar határőrökre, pokollá téve a környékbeliek életét.

Magyarország és a magyar állampolgárok biztonsága érdekében mi soha nem fogjuk beengedni ezeket az embereket

- figyelmeztetett.

Végezetül pedig úgy összegzett, hogy a kihívások leküzdéséhez őszinteségre van szükség, végre be kell ismerni, hogy világos különbség van a menekültek és az illegális bevándorlók között.

Forrás: MTI / Borítókép: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. december 13. 20:00
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szerda este Zamárdi újra a Balaton fővárosává válik, hiszen elindult a Strand Fesztivál, ahol világsztárok, hazai ke...
family
"Kinyírom Renner Erikát!" - ezt hörögte a kaputelefonba az elmegyógyintézetből nemrég kiengedett zaklató. Az őrült f...
family
Idén is Európa legnagyobb tűzijátékát, öt kilométeren át csodálhatjuk meg a Duna két oldaláról. Ötszáz kilövési pont...
family
Lovakat, hattyúkat, a Szent Koronát, de Batmant és a Batmobilt is láthatják az ünneplők az idei Debreceni virágkarne...
Elindult az Otthon Start Programiroda, ami azon dolgozik, hogy idén ősszel több, mint tízezer lakásfejlesztés kezdőd...