
Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt
A tárcavezető arról számolt be, hogy eljött a mérkőzés napja, amelyen "végleg eldőlhet az, amit szívünk mélyén már most eldőltnek érzünk, hogy a magyar válogatott egyenes ágon, csoportelsőként kijuthat a jövő évi Európa-bajnokságra".
"Ehhez Litvániában jó lenne nyerni. Az biztos, hogy a szurkolókon nem fog múlni, hiszen mind az 1500 vendégjegyet megvásárolták" - mondta, hozzáfűzve, hogy az érintettek alapvetően egyénileg utaznak a balti országba.
Azt kérem mindenkitől, hogy vigyázzanak magukra, és ha bármifajta ügyes-bajos dolguk akad, akkor forduljanak bizalommal azon öt konzul kollégám egyikéhez, akik már a helyszínen vannak
- emelte ki.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy négy, Vilniusban dolgozó munkatársa mellé egy, a külügyminisztérium központi konzuli stábjából kiküldött kolléga csatlakozott.
Őket a +370 655 54 343 ügyeleti telefonszámon lehet elérni, akár már most is - tájékoztatott.
Az Országos Rendőr-főkapitányság is küldött ki rendőröket, akik a magyar szurkolókkal együtt ott lesznek a stadionban annak érdekében, hogy ne legyen baj - tudatta.
Közölte: sajnos, előző nap néhány magyar állampolgárt előállítottak, illetve őrizetbe vettek. A csoport néhány tagját már elengedték, ketten vannak még vizsgálati fogságban, és az ígéretek szerint a meghallgatásukat követően hamarosan ők is szabadlábon távozhatnak majd.
Konzulunk, kollégánk természetesen folyamatosan kapcsolatban van a hatóságokkal és az őrizetben lévő két magyar állampolgár egyikével, és reméljük, hogy ez a kérdés a mai napon, még a mérkőzésig meg fog oldódni, több ilyen problémánk pedig reméljük, hogy nem lesz a mai nap folyamán
- mondta.
"Mindenkinek jó szurkolást és természetesen magyar győzelmet kívánok!" - jelentette ki.
Forrás: MTI / Címlapfotó: Szijjártó Péter hivatalos Facebook-oldala

Egy héttel meghosszabbították a Nemzeti Konzultációt

Menczer Tamás: Orbán Viktor a háborúpárti Brüsszel útjában van

NGM: indul a kiterjesztett árréscsökkentés

Karácsony állítja, a főváros fizetésképtelen lett, ezt egy buszgarázsban meg is tárgyalja a képviselőkkel

Nagyon kínos: kiszivárgott, hogy feleannyian szavazhattak a Tisza előválasztásán, mint azt Magyar Péterék állították

Takács Péter: A Tisza arra készül, hogy elveszi az ingyenes orvosi ellátást, még a gyerekektől is!

Privatizálnák az egészségbiztosítást: a baloldali megszorítócsomag úgy kezelné az embereket, mint az autókat

Vége a GYED-nek? – Havi több százezer forintot bukhatnak a családok, ha bejön a Tisza terve

Az Index nyivánosságra hozta a Tisza Párt teljes adócsomagtervezetét

Feljelentették Karácsony Gergelyt

Szijjártó Péter: Azoknek az időknek már vége, hogy Berlinből kellett engedélyt kérni bármihez Budapesten

Államtitkár: Mostantól még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a családok és a nyugdíjasok