
Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása
A miniszter közölte: a tárgyaláson a Roszatom vezetői biztosították Magyarországot arról, hogy technológiai szempontból továbbra is képesek a beruházás végrehajtására. Hozzátette: a magyar atomenergia-hivatal most vizsgálja azokat az engedélykérelmeket, amelyeket beadtak, és azt követően, hogy ezeket megkapják, az erőmű építési munkálatai a következő fázisba léphetnek.
"A nukleáris erő, az atomerőmű két új blokkjának a megépítése Magyarország nemzetbiztonsági, nemzetgazdasági, nemzetstratégiai érdekeit szolgálja, az Magyarország energiaellátását biztosabbá és kiszámíthatóbbá fogja tenni" - jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter hangsúlyozta: a 21. század első negyedének végén olyan típusú kihívásokkal kell szembesülnie a világnak, Európának és benne Magyarországnak is, amelyekre senki sem számított. Nemcsak a fizikai biztonságunkról, hanem az energiaellátás biztonságáról is szó van - fűzte hozzá.
Kiemelte: elképesztő kihívások terhelik a világ energiapiacának működését, és az olyan országok, mint Magyarország, amely alapvetően az energiahordozók importjára kényszerül, különösképpen megérzik ezeket a nehézségeket.
Kijelentette: Magyarországnak az az érdeke, hogy minél nagyobb mértékben önellátó tudjon lenni az energiatermelés tekintetében, és ehhez kapacitásokra van szükség, a legnagyobb sajátenergia-előállítási kapacitás lehetőségét pedig az atomenergia jelenti.
Szijjártó Péter úgy értékelt: az atomenergia olcsó, biztonságos és környezetkímélő módja az energia előállításának, és biztosítja azt, hogy Magyarország a rezsicsökkentés vívmányait meg tudja tartani, valamint a környezetvédelem területén vállalt céljainak is megfeleljen.
Rámutatott: a napi szállításokra épülő energiaágazatok - így a földgáz és kőolaj - tekintetében is nemzetközi viták és kihívások vannak. Ezért - folytatta - fontos, hogy Magyarország megerősítse a nukleáris energiát, ahol hosszú évekre előre be lehet tárazni a nukleáris fűtőanyagokat, így az atomenergia használata jelentős mértékű függetlenséget és stabilitást biztosít az energiaellátásban.
MTI/Címlapfotó: Szijjártó Péter Hivatalos Facebook-Oldala

Kudarcba fulladt Magyar Péter országjárása

Washington, Moszkva, Isztambul – így néz ki az „elszigetelődés” 2025-ben

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll – a brüsszeli háborús és a magyar békepárti út

Magyar Péter épp most veszíti el a választásokat

Így szomorkodnak a tiszások Magyar Péter lejtmenete miatt - Videó

Kitört a pánik: a Tisza-hívek nem értik a zuhanást, saját közvélemény-kutatóikat vádolják csalással

Magyar Péter jelöltje kukacos csokimikulást osztogatott a gyerekeknek Hajdúböszörményben

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Aláírások bizonyítják, kik állhatnak a Tisza megszorítócsomagja mögött

Dömötör Csaba: a Tisza-csomag merényletkísérlet a magyar családok megélhetése ellen

Orbán Viktor a Tisza-csomagról: Új arc, de a régi módszer - Videó

El lehet felejteni a minimálbér-emelést, ha a Tisza programja lépne életbe