
Ukrajnának engednie kell az olajvitában a magyarok többsége szerint
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az előző napi ukrán nagyköveti értekezleten elhangzott Zelenszkij-beszédére reagálva sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy Ukrajna elnöke rendkívül ellenségesen tekint Magyarországra, a magyar nemzetre, így a Kárpátalján élő magyarokra is.
Magyarországot, a magyar embereket ő jól láthatóan ellenségként kezeli. Ez az elmúlt hosszú évek alatt bizonyossá vált mindenki számára, hiszen immáron hosszú évek óta veszik el és tiporják sárba a kárpátaljai magyarok jogait. Ezek a törvényi rendelkezések oda vezettek, hogy mára templomot gyújtanak fel, magyar embert vernek halálra, mert nem akar a háborúba menni, nem akar részt venni egy esztelen öldöklésben. Ebből a szempontból Zelenszkij elnöknek ez a fenyegetőzése csak megerősíti azt, hogy ő ellenségként tekint ránk
- mondta a külügyminiszter.
Szeretném világossá tenni, hogy bárhogy fenyegetőzik Zelenszkij elnök, Magyarország nem támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz. Hiába fenyegetőzik, hiába zsarol, hiába próbál zsaroltatni Brüsszellel, a kétmillió ember szavazata a Voks 2025-ön egykötelezettséget jelent a magyar kormány számára
- tette hozzá.
Szijjártó Péter ezután reagált azokra a vádakra is, amelyek szerint a magyar kormánynak köze lehetett a palágykomoróci templom felgyújtásához.
Az, hogy vannak olyan magyar állampolgárok, akik magyarokat vádolnak magyarok elleni bűncselekményekkel, ez szerintem az adott személyekről állít ki egyrészt egy nagyon durva szegénységi bizonyítványt, másrészt pedig világossá teszi, hogy az ukránoknak vannak embereik a magyar politikában, és vannak embereik a magyar úgynevezett szakértői meg elemzői világban, akik azért kapják a zsoldjukat, hogy az ukrán narratívát terjesszék Magyarországon
- mondta a vádakat megfogalmazó Rácz Andrásra utalva.
Hogy ez a hazaárulással milyen viszonyban van, ezt szerintem mindenki maga képes értékelni. Szeretném világossá tenni, hogy Magyarország kormánya - amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak -, mindig ki fog állni minden határon túli magyarért, így a kárpátaljai magyarokért is természetesen

Ukrajnának engednie kell az olajvitában a magyarok többsége szerint

Kiszivárgott az ukránok terve: így rántaná bele Magyar Péter Magyarországot a háborúba + videó

Folytatódik a DPK országjárása, ma Esztergomban áll színpadra Orbán Viktor

Saját követői kérik számon Magyar Pétert: hallgat az olajblokád ügyében?

A Magyar Nemzet megszerezte a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja