
Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló globális koalíció amerikai-szaúdi közös elnökletű ülésén kiemelte, hogy soha nem volt ekkora a veszélye a harmadik világháború kitörésének, és nem zajlott ilyen "nyílt és szégyentelen hivatkozás nukleáris képességekre", emellett pedig minden eddiginél súlyosabb a terrorfenyegetettség.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország hozzájárul az IÁ elleni küzdelem sikeréhez, továbbra is támogatja a leginkább fenyegetett közösségeket, hogy ne kényszerüljenek lakóhelyük elhagyására.
Magyarország a következő időszakban tizenhat olyan fejlesztési programot fog támogatni Irakban és Szíriában, amelyek célja iskolák felújítása és működtetése, kórházak működtetése, illetve különböző, a közösségek szempontjából fontos egyházi, humanitárius és szociális intézmények működtetése annak érdekében, hogy ezek a közösségek ne kényszerüljenek otthonaik elhagyására
- sorolta.
Elmondta, ezen programok összértéke 1,6 milliárd forint, de hazánk a katonai jelenlétét is fenntartja a térségben, jelenleg 134 magyar katona vesz részt egy iraki kiképzési misszióban az IÁ elleni koalíció keretében.
"Emellett támogatjuk az ENSZ azon törekvését, hogy az elszámoltathatóság elől ne menekülhessenek el az Iszlám Állam harcosai, vagyis hogy a büntetlenség mítoszát szétverjük, és világossá tegyük, hogy aki terrorcselekményt követ el, aki elnyom egy közösséget, aki arra kényszerít egy közösséget, hogy elhagyja az otthonát, az súlyos bűncselekményt követ el, és ennek a méltó büntetése is elérkezik" - közölte.
Szijjártó Péter kijelentette: "Mi, magyarok, akik egyszerre szembesülünk a keletről és a délről érkező kihívásokkal, pontosan tudjuk, hogy a globális biztonság megvédése lehetetlen a terrorizmus elleni határozott, eredményes fellépés nélkül".
Hozzátette, hogy ennek keretében az IÁ legyőzésére kell koncentrálni, ugyanis az elmúlt években többször is azt lehetett hinni, hogy ez megtörtént, mégis újra és újra felüti a fejét a dzsihadista csoport a világ különböző pontjain, így a Közel-Kelet után már Afrikában is.
Pontosan tudjuk, hogy a terrorizmus nem csak magában jelent veszélyt, az igazi veszélyt az jelenti, hogy a terrorizmus és a tömeges migráció egymással ördögi kört alkotnak
- mondta.
Rámutatott, hogy minél magasabb a terrorveszély, annál nagyobb esélye van a bevándorlási nyomás erősödésének Európában, ráadásul a migrációs hullámokkal hazánk azonnal szembesül, miután mára a nyugat-balkáni útvonal vált elsődlegessé.
Ezért tehát a terrorizmus elleni fellépés Magyarország számára kulcskérdés
- fogalmazott, úgy vélekedve, hogy Európa ma képtelen lenne két biztonsági kihívást kezelni egyszerre, hiszen az ukrajnai háború következményei még mindig rendkívül súlyosak.
A miniszter végül ismét aláhúzta, hogy a globális biztonság napjainkban nagyobb veszélyben van, mint az elmúlt hetven évben bármikor. "A nukleáris képességekre való nyílt hivatkozás olyan erőteljes, mint az elmúlt hetven évben soha, és a globális terrorfenyegetettség is olyan súlyos, mint az elmúlt hetven évben soha" - mondta.
"Úgyhogy egyesítenünk kell erőinket annak érdekében, hogy a keleti szomszédságunkban béke legyen, s délről ne legyünk migrációs nyomás alatt, ehhez pedig győzelemre van szükség a terrorszervezetekkel szemben" - összegzett.
Forrás: MTI

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik

Így buliznak a gazdag ukrán hadkötelesek - bemutatta filmjét Ábrahám Róbert

Vitályos Eszter: Békés, áldott ünnepeket Magyarország!

Újra bebizonyosodott, a bukott baloldal a Tisza farvizén térne vissza a hatalomba

Orbán Viktor: itthon minden tervünket végrehajtottuk