Szijjártó Péter: Mi nem engedtünk a nyomásnak, nem vagyunk hajlandók beállni a háborút folytatni akarók táborába

Az Európai Tanács csütörtöki ülésén 26 tagállam által Ukrajna támogatásáról elfogadott politikai nyilatkozatnak nincs jogi jelentősége - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az Európai Unióban a kül- és biztonságpolitika terén csak egyhangú, mind a 27 ország egyetértésével hozott döntés születhet. 

Mi nem engedtünk a nyomásnak, nem vagyunk hajlandók beállni a háborút folytatni akarók táborába. Az, hogy 26-an politikai nyilatkozatot adtak ki, (...) egy politikai vélemény. Azt eddig is tudtuk, hogy a tagállamok jelentős része Brüsszelt követve a háborúra szavaz, de mi a globális többség részeként a béke mellett foglaltunk állást

- fogalmazott a miniszter.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kifejtette: az elmúlt három évben az európai politika csődöt mondott, Európa három éven át tüzelte az orosz-ukrán konfliktust, az Oroszország elleni szankciókkal tönkretette saját versenyképességét.

Az Ukrajna felé végrehajtott fegyverszállításokkal, és eurómilliárdok Ukrajnába tolásával hozzájárult a háború meghosszabbításához úgy, hogy a csatatéri realitás nem Ukrajnának kedvezően alakult - tette hozzá.

Ez egy három évnyi csőd, kudarc, itt lenne az ideje, hogy Európa végre abbahagyja a háború folytatását támogató politikáját. Mi a béke mellett állunk, és a vétónk az Európai Tanács rendkívüli ülésén is ezt tette világossá

- közölte Szijjártó Péter.

Azt mondta, az elmúlt három évben Európa padlóra küldte saját magát pénzügyi és gazdasági szempontból. Most Európának kellene fenntartani egy egymilliós ukrán hadsereget, az ukrán államot, amire Kijev pénzügyileg képtelen, saját versenyképességét is újjá kellene építeni, és Ukrajna EU-ba történő felvételének felgyorsítása elképesztő nyomást helyezne az EU-ra.

Az unió valaha volt legjobb formájában sem tudna e négy célnak megfelelni, most a legrosszabb formájában van, így elképzelhetetlen, hogy e célokat reálisan ki lehetne tűzni. Brüsszelben egy elvakult háborúpárti politikát folytatnak, ami a realitást zárójelbe teszi - értékelt a tárcavezető.

Hangsúlyozta, hogy szét kell választani az európai védelmi kapacitások növelésének és az Ukrajnába értelmetlenül öntött fegyver- és pénzmennyiségnek a kérdését, "ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez két külön történet."

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A miniszter kitért arra is, hogy keddi, egyesült államokbeli útján elmondta Marco Rubio amerikai külügyminiszternek, hogy az EU liberális, háborúpárti vezetői Brüsszelben szervezkednek Donald Trump ellen, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák Trump béke-erőfeszítéseit. Jelezte azt is, hogy Magyarország ezzel ellentétes pozíciót foglal el. 

Mi három éve mondjuk, hogy egy amerikai-orosz megállapodás hozhatja vissza a békét Európába, ehhez amerikai-orosz tárgyalások kellenek. A Biden-adminisztráció erre képtelen volt, de Donald Trump elindította a tárgyalásokat, amelyek minden eddiginél közelebb hozzák a reményt, hogy a háború véget érjen. Ez nem tetszik a háborúpárti európai liberális erőknek, ezért gáncsolják

- jelentette ki Szijjártó Péter.

Beszélt arról, hogy az európai liberális politikusok nemcsak a "háborús elképzeléseik nyomán próbálnak áskálódni, hanem általában próbálják megakadályozni Donald Trump politikai sikerét", hiszen ő az, aki hadat üzent a woke-ideológiának, és szembement a nemzetközi liberális mainstream globális véleménydiktatúrájával.

"Joggal reméljük, hogy Donald Trump a politikai stratégiáját sikerre tudja vinni, hálásak vagyunk azért, mert a korábbi amerikai külpolitikát, amely más országok belügyeibe történő beavatkozásra irányult zárójelbe tette, és leállította azokat a forrásokat, amelyek főleg patrióta kormányok destabilizálását célozták. Reméljük, hogy az is ki fog derülni, hogy ezeket a forrásokat ki és milyen módon használta fel Magyarországon - mondta.

Szijjártó Péter leszögezte, nem tartozik azok közé, akik szerint Oroszország az EU számára fenyegetést jelent.

"Hosszú távú, nyugalmat adó biztonsági architektúráról nem lehet anélkül beszélni úgy, hogy Oroszországot nem vesszük számításba. Mi három éven át fenntartottuk a diplomáciai csatornákat Oroszországgal, ezeket most Donald Trump is megnyitotta, ez jobb stratégia, mint a kommunikációs csatornák elzárása - fűzte hozzá.

Forrás: MTI

2025. március 09. 12:05
Leverték és ellopták a bényi turulszobrot, fotókon a vérlázító barbárság nyomai
Keresik a tettest.
Lelőttek egy fegyveres férfit Donald Trump hivatala mellett
Nem tudni az állapotáról.
Még a kórházakat is ki kellett üríteni, brutális vihar csapott le egy déli városra
Katasztrofális állapotok uralkodnak, többen életüket vesztették.
Új milliárdosa lett Magyarországnak, rengeteg pénz állt a házhoz
Ki ne szeretne a helyében lenni most?
Menekíteni kellett az állatokat, két városból is sietett a segítség egy szabolcsi faluba
Nem volt vesztegetni való idő.
Pusztító lesz!
Vasárnap este visszatér a képernyőre a TV2 vidéki kalandreality-je, a Farm VIP! 16 mindenre elszánt híresség küzd me...
family
Érkezik a változás
időjárás-jelentés, 2025. március 9., vasárnap
257 méteres kolbászt sütöttek
257 méteres kolbászt sütöttek az Abádszalóki Böllérfesztiválon, 19. alkalommal rendezték meg. Rengetegen voltak, a v...
Kockázatos az ukránok uniós csatlakozása
Drámain megugrott a szamárköhögéses esetek száma Magyarországon. A SOTE Családorvosi tanszékvezetője azt mondta, hog...
Ukrajna támogatása tönkretenné Európát
Magyarország hozzájárulása nélkül az Unió nem tud dönteni Ukrajna támogatásáról. Külpolitikai ügyekben ugyanis csak ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.