Szijjártó Péter: Megduplázódik a Mercedes kecskeméti gyára, amivel az egész konszern egyik legjelentősebb gyártóegységévé válik

A Mercedes magyarországi üzeme a gyártóterület megduplázásával járó fejlesztés nyomán a konszern egyik legjelentősebb egységévé válik, jövőre megkezdődik az elektromos modellek előállítása, nagy számban jönnek létre új munkahelyek, a helyi infrastruktúra pedig tovább fejlődik.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megtekintette a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. épülő új gyártócsarnokát, majd átadta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét Christian Wolffnak, a vállalat ügyvezető igazgatójának a magyar járműipar növekedését elősegítő munkájának elismeréseként.

Beszédében leszögezte hogy az európai gazdaság jövőbeli gerincoszlopa egyértelműen az elektromos autóipar lesz, és ennek egyik zászlóshajója a Mercedes, amely az elektromobilitási stratégiája fókuszát hazánkba helyezte.

Aláhúzta: azok az országok fognak a leggyorsabban és legdinamikusabban növekedni, amelyek a lehető legtöbb elektromos autóipari beruházást tudják magukhoz vonzani.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy a német vállalat egyre bővülő magyarországi kapacitása nagymértékben járul hozzá, hogy "Magyarország az európai elektromos autóiparnak az egyik, de talán a legjelentősebb központja legyen".


"Új üzemcsarnokok épülnek, amelyekbe az új karosszéria és új összeszerelő gyártósorok kerülnek majd. Mindezeknek a fejlesztéseknek hála, az új elektromos platformra épülő modellek gyártása a jövő esztendőben meg is kezdődik. Nagy számban jönnek létre új munkahelyek, a kecskeméti infrastruktúra pedig tovább fejlődik"
- közölte a miniszter.

A Magyarországon közel ötezer embert foglalkoztató Mercedes a tavaly bejelentett óriásberuházása nyomán magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza Magyarországra. Ezek gyártása 2024-ben kezdődik, s a fejlesztéseknek köszönhetően a kecskeméti üzem az egész konszern egyik legjelentősebb gyártóegységévé válik, sok új munkahely jön létre és fejlődik a helyi infrastruktúra is - fejtette ki.

"A 120 éves magyar autóipar találkozott össze a Mercedes-Benz közel 140 éves hagyományával. A szorgalmas, munkájukat szerető magyar emberek találkoztak össze a német precizitással, a világ egyik legnagyobb és leginnovatívabb autómárkájával" - fogalmazott.


Hozzátette, hogy a vállalat jelenlétének önmagán túlmutató jelentősége van, ez a fiatal magyar tehetségek képzéséről is szól, ugyanis a cég úttörő szerepet játszott a magyarországi duális szakképzésben.

"A Mercedes, a Mercedes itteni vezetői, a Mercedesnél dolgozó német kollégák segítenek nekünk abban, hogy ne csak a rosszat hallja rólunk a német tévénéző, ne csak a rosszat olvassa rólunk a német újságolvasó, hanem kicsit közelebb kerülhessenek a valós képhez, hogy mi is zajlik itt, Magyarországon" - mondta.

A miniszter arról számolt be, hogy a magyar autóipar 2022-ben a valaha volt legjobb évét produkálta, a 150 ezer embernek munkát adó szektor termelési értéke meghaladta a 12 ezer milliárd forintot, az exporthányad pedig 90 százalék körül alakult. Ráadásul a lendület megmaradt, miután az idei év első számai azt mutatják, hogy az ágazat 40 százalékkal növelte a teljesítményét - mondta a miniszter.
Kitért arra is, hogy továbbra is a német cégek alkotják Magyarországon a legnagyobb beruházói közösséget - közölte az MTI.

Képek forrása: Szijjártó Péter hivatalos Facebook oldala

2023. április 13. 11:35
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Stohl András a következő Nagy Ő!
Több mint két évtizede folyamatosan jelen van a hétköznapjainkban – színpadon, televízióban, a közéletben. Díjakkal ...
Menczer Tamás: Az lehetne egy rossz kívánság, hogy Azahriah kérjen tőled elnézést
Magyar Péteren pedig jól látszik a zavarodottság Varga Judit mondatai miatt a kommunikációs igazgató szerint.
Kocsis Máté nem hagyta szó nélkül a nadrágszíjas viharszakértő okoskodását
Természetesen ezt az ügyet is saját magáról készült fotójával illusztrálta a Tisza-vezér.
Tények Plusz teljes adás, 2025. július 7., hétfő
LETAROLTA AZ ORSZÁGOT - Orkán erejű szél pusztított Balatonfüreden, jég áztatta Pécset, Budapesten villamosra dőlt e...
family
Tények röviden, 2025. július 7., hétfő
Tények röviden adás

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.